2014. 08. 08.

Nem lesz olyan nagy az áremelés

A december 14-i menetrendváltással drágul Svájcban a vonatozás, de közel sem olyan mértékben, mint azt eredetileg tervezték: a korábbi 2,9 helyett csak 2,3%-kal kell többet fizetni majd a jegyekért átlagosan.


December 14-én lép életbe a 2014-2015-ös menetrendt és ezen a napon változik a díjszabás is Svájcban. Az SBB korábban úgy tervezte, hogy 2,9%-kal kér majd többet a vonatjegyekért, ám végül társadalmi nyomásra úgy döntöttek, hogy megelégednek egy átlagosan 2,3%-os emeléssel is. Sőt, lesz olyan termék is, aminek nem is változik majd az ára, köszönhetően a Verband öffentlicher Verkehr szakembereinek javaslatára.
Ami biztos, hogy decembertől a teljesárú menetjegyyek ára 2,9%-kal emelkedik majd. Ugyancsak emelkedik az éves bérlet, a Generalabonnement, röviden GA ára: az első osztályra szóló, teljes árú jegy 2,9%-kal vagy 170 frankkal; a 2. kocsiosztályra szóló pedig 3,0%-kal, vagyis 105 frankkal kerül majd többe. Itt jegyezzük meg: az elsőosztályú éves jegy most 5800, a másodosztályú 3550 frankot kóstál. A fiataloknak szóló GA 2,8%-kal, a mozgáskorlátozottaknak az elsőosztályú GA 2,9; a másodosztályú 3,0%-kal drágul majd.

Zürichi reggel. A hivatásforgalomban közlekedő ütemen felüli IC-vonattal érkezett Romanshornból két Re 4/4 II-es a zürichi főpályaudvarra. A bérletes utasoknak többe kerül majd az utazás december közepétől
(fotók: Halász Péter)

Ugyancsak drágulnak a kiegészítő jegyek: az 50%-os kedvezményt biztosító Halbtax-Abo-hoz váltott napijegy 1. osztályon 3 frankkal kerül majd többe és 124 frankot kérnek érte. Másodosztályon plusz 2 frankos emelés miatt 73 frankot kell fizetni a Halbtax-napijegyért.
Viszont nem csak árat emel a svájci vasút: kompenzációként kedvezményes utazási lehetőséget is kínálnak: naponta legalább 5000 jegyet 30-50% közötti kedvezménnyel kínálnak majd az utasok számára egyfajta SparSchiene-formában. Ez összesen 29 millió frankos bevéltelkiesést jelent az SBB-nek – fűzték hozzá. Összességében azonban a számítások szerint éves szinten mintegy 100 millió frankkal több menetdíj-bevétele keletkezik az SBB-nek, amit a dráguló pályahasználatra szeretnének fordítani.
A díjszabási változások új bérlettípusokat is hoznak: a GA egyik változata 19 órától kínál utazási lehetőséget egészen üzemzárásig – hogy ennek ilyen formában milyen értelme van, azt egyelőre nem tudni, de maga az ötlet is csak pilotprojektként jelenik meg a kínálatban.
A fogyasztói szervezetek üdvözölték a differenciált árváltoztatási lépéseket és azt, hogy ellentételezést is kínál az áremelésért az SBB. úgy vélik, hogy az esti GA bevezetése is üdvözlendő lépés.
Végezetül pedig az SBB jelezte azt is, hogy 2017 végéig nem terveznek újabb áremelést.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.