2014. 10. 05.

Landol a Messerschmitt

Október 5-étől huzamosabb ideig tartózkodik majd Magyarországon a ČD egyik 380-as sorozatú villamosmozdonya. A járművek a menetrendváltástól rendszeres vendégek lesznek Magyarországon, emiatt pedig ki kell képezni az őket vezető mozdonyvezetőket. Indul a típusismeret és a személyforda a cseh géppel.


A decemberi menetrendváltástól a ČD 380-as sorozatú gépei, a Messerschmittek is rendszeres vendégek lesznek Budapesten. A cseh és a magyar fővárosok között közlekedő nemzetközi vonatok némelyikét ugyanis ezzel a típussal továbbítja majd a cseh vasút. Emiatt viszont szükséges a magyar személyzet képzése is, így típusismereti oktatás és a gyakorlati foglalkozások miatt érkezik egy mozdony Magyarországra.

Magyar vezérek is ülnek majd a vezetőasztalnál – emiatt szükséges a típusismereti képzésük
(fotók: Halász Péter)

A szóban forgó gép október 5-én, vasárnap érkezik Prágából az EC 273 „Avala” szerelvényébe sorozva és már a délután folyamán forgalomba áll majd: első vonata a Budapest-Déli pályaudvarról – vágányzár miatt – Siófokig közlekedő 856-os számú gyorsvonat lesz. A tervek szerint a gép a 30-as vonalon dolgozik majd várhatóan október 20-áig: nappal két siófoki kanyart teljesít, míg este és hajnalban egy székesfehérvári személyvonatok élén fordul majd meg a jármű a típusismereti oktatások keretében.

Frissítés 2014. október 7-én 08:00-kor

A mozdony pontos fordulója ügyében a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságát is megkerestük még október 5-én, vasárnap, válaszuk két nappal később sem érkezett még meg, holott lényegében egy egyszerű számsorról van szó. Ennek ellenére a mozdony fordulója rendelkezésünkre áll, így közöljük azt:
Székesfehérvár 05:46 - 4559 - 06:49 Budapest-Déli 09:05 - 852 - 10:31 Siófok 11:26 - 857 - 12:54 Budapest-Déli 15:05 - 856 - 16:31 Siófok 17:26 - 853 - 18:54 Budapest-Déli 21:40 - 4558 - 22:46 Székesfehérvár

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.