2018. 08. 21.

Sínen jön a cseh kóla

A cseh(szlovák) kólának sokan ugyan joggal a Kofolát tartják, ám most nem erről van szó, hanem arról, hogy a PepsiCo vasútra tereli a cseh-magyar viszonylatú szállításait.


Magyarországon már jó ideje nem készül Pepsi kóla, pedig pár évvel ezelőtt még a Fővárosi Ásványíz és Üdítőipari Zrt. (korábban vállalat) maga palackozta az üdiítőitalt. Ám egy ideje már a hazai piacra szán termékeket sem itthon palackozzák, hanem a racionalizáció jegyében a csehországi telephelyet feljesztette az üdítőipari cég.
A PepsiCo most együttműködési megállapodást kötött a ČD Cargoval, aki teljes logisztikai szolgáltatást kínál a prágai Hostivař logisztikai központtól egészen a budapesto Ferroportig (ez a Szabadkikötő területén van). A mintegy hatszáz kilométert megtevő vonatpár hetente közlekedik és átlagban húsz teherkocsiban összesen mintegy ezer tonnányi árú érkezik Budapestre. A PepsiCo szerint a vasúti fuvarozás olcsóbb és környezetbarátabb, mint a közúti fuvarok, emiatt a jövőben szeretnék tovább bővíteni a vasúti kapcsolatokat – fogalmazott Josef Neuamm, a PepsiCo csehországi vezetője.
Csehországban amúgy nem az egyetlen cég a PepsiCo, amely a vasúttal szoros kapcsolatban van: a Karlovarské minerální vody nevű cég szintén vasúton szállíttat a Mostokovice és Kyselka közötti üzeme között. A Magyarországon Pilsner Urquell márkanéven futó Plzeňský Prazdroj gyártója szintén a vasút mellett voksolt, olyannyira, hogy a pilzeni főpályaudvar felújításához kapcsolódóan a sörgyári iparvágányokat is felújíttatta a korábban az AB-InBev, 2017 óta pedig a japán Asahi-csoporthoz tartozó sörgyár.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.