2019. 12. 19.

Új villamost hozott a Mikulás Göteborgnak

Megérkezett az első  Bombardier Flexity Classic a svédországi Västrä Götaland megye fővárosába, Göteborgba. Utoljára az AnsaldoBreda szállított oda villamosokat, a Siriokból (helyi nevezéktan szerint M32) 65 készült, most újabb 40 járművel bővül a flotta.




2019. december 6-án érkezett meg az első Bombardier Flexity Classic a németországi Bautzen-ből Göteborgba. Az első kocsi a 490-es pályaszámot kapta a keresztségben és a néhány specifikus fedélzeti berendezés beszerelése, valamint a 20 ezer utasszállítás nélküli kilométer után várhatóan 2020 tavaszán állhat forgalomba.

A trélerről való lerakodás első pillanatai

A beszerzéssel a helyi villamosos szolgáltató a Göteborgs spårväg a legidősebb, még az ASEA által 1965 és 1967 között gyártott, eredetileg baloldali közlekedésre készült, magaspadlós, akcelerátoros, PCC-alapú M28-as, valamint a hasonló, némileg újabb (1972-ig a Hägglund&Söner által gyártott) M29-es sorozatot végleg nyugdíjba küldheti. Az új villamosok természetesen teljes hosszukban alacsonypadlósak, légkondícionáltak. Újdonság, hogy a járművek negyede (összesen 10 darab) kétirányú lesz, ezzel megkönnyítve a forgalomirányítás munkáját és növelve az operatív beavatkozások lehetőségét ha valahol akadály keletkezik a hálózaton. Az utasok kényelmén túl fontos volt a járművezetők jóléte is, kiemelt figyelmet kapott a vezetőfülke ergonómiája.

A mérnökök feszülten figyelték centiről centire a folyamatot

A második villamost 2020 tavaszára várja a svéd nagyváros közlekedési társasága, a teljes flotta pedig 2022-re érkezhet meg. Az első 40 villamoson túl élő opció van további 60 darabra, amelynek keretében akár hosszabb, 33 helyet 45 méter hosszú jármű is érkezhet. Utóbbi azért fontos kitétel, mert az utasforgalom az elmúlt években folyamatosan növekszik, csak 2019 első három negyedévében 8 %-ot nőtt, ami 8,7 millió extra utazást jelent az előző év hasonló időszakához képest. A cég a teljes évre vetítve 141 millió utazással számol.

Az első méterek hazai pályán
(fotók: Eddie Lothman / Västtrafik)

Az egyirányú Flexity-k 75 ülőhely mellett 155 állóhelyet biztosítanak majd és egyenként nagyjából 35 millió svéd koronába (kb. 1,1 milliárd forint) kerülnek, melyet a város a helyi közlekedési szolgáltatón, a Västtrafik AB-n keresztül áll.

A Västtrafik videóján már próbafutás közben tekinthető meg a villamos beltere

Már megint ezek a csehszlovákok...
Lassan nem telhet el úgy cikk, hogy ne lenne benne cseh érdekeltség, így még a távoli Göteborg villamosüzemében is található ilyen szál. 1988-ban készült az a ČKD T7B5, mely először a norvég fővárosban, Osloban mutatkozott be először 1991-ben. A típus alapvetően hideg éghajlatra készült, így az extra hőszigetelésen kívül olajfűtés található benne, ami a ČKD korabeli termékeire alapvetően nem volt jellemző. Rövid norvég pályafutása után a villamost először kibérelte, majd meg is vásárolta Göteborg 1995-ben és 1998 óta muzeális állományban van. A kezdeti műszaki problémákon (feszültséghiány és túl magas vonalfeszültség esetén szolgálatképtelenség) túl 2016 és 2019 között alkatrészhiány miatt állt a villamos.
(forrás: ringlinien.org)

Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.