2011. 09. 17.

Androidon is támad az ÖBB

Az ÖBB ismert menetrendi keresője, a Scotty nevű alkalmazás hamarosan nem csak az iPhone vagy a Java-alkalmazásokat futtató telefonok tulajdonosai számára lesz elérhető, hanem indul az Androdira írt változat is. Mégpedig szeptember 19-étől, hétfőtől.


A sajtóban már megjelent: szeptember 19-én, hétfőn indul az ÖBB androidos alkalmazása, a Scotty. A programot már ismerjük, hiszen Java-alapú vagy éppen az Apple iPhone-jaira készült változata már egy ideje elérhető. Azonban Androidon eddig az osztrák vasút keresőjét nem használhattuk. Eddig meg kellett elégednünk a rokonnal, a német változattal.
Hogy miért rokon? A válasz pofonegyszerű. A menetrendi keresőrendszert ugyanaz a cég üzemelteti, mint a DB-nél, az SBB-nél vagy éppen a lengyel PKP-nál. Igen, a HaConról van szó, a jól ismert HAFAS fejlesztőiről. A DB számára készült androidos lekérdező felület, a DB Navigator (korábban DB Rail Navigator) tudásához hasonló programot kapnak most az osztrákok is. A Scotty azonban – természetesen – a sógorékhoz lesz „honosítva”, s így az ÖBB adatbázisát használja majd, aminek előnye, hogy számos városi közlekedési viszonylatot és a cég buszos leányának, az ÖBB Postbusnak a menetrendjeit is ismeri.
A jól megszokott szolgáltatások sem hiányozhatnak majd, így az (Ausztrián belüli) valós idejű vonatinformáció és a térképes kereső is elérhető lesz. Ugyancsak jobb lesz a kapcsolata a naptárral és a készülékre le is menthetjük az adott menetrendeket, így nem kell folyamatosan adatkapcsolatot létesíteni a szerverrel.
Az alkalmazás tehát szeptember 19-étől lesz elérhető az Android-marketben.
A valós idejű információkat is elérhetjük az ÖBB hálózatán belüli vonatok esetében

Itt jegyezzük meg, hogy a MÁV-START az év végére ígérte a saját mobiltelefonos menetrendi keresőjét. Kíváncsian várjuk azt is...

A menetrendeket a telefonra le is menthetjük, spórolhatunk az adatforgalommal

A térképes megjelenítés alapszolgáltatás egy jobb menetrendi kereső esetében
(a képek forrása: ÖBB)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.