2011. 11. 17.

Vakvágányon az IC4

Nem, nem a MÁV-GÉPÉSZET meg sem született IC-kocsijáról van szó, mielőtt bárki is félreértené a címadást. Egészen másról, a dán államvasút, a DSB IC4-es motorvonatait állítja le, mégpedig azonnali hatállyal. A szerelvényekhez nem egy botrány  tapad, hiszen már forgalomba állításuk sem volt egyszerű. A leállításuk annál egyszerűbb.



Sajtóhírek szerint két vonat is továbbhaladást tiltó jelzést adó főjelző mellett haladt el úgy, hogy a (vész)fékezési parancsot a járművezető, illetve a vonatbefolyásoló rendszer kiadta – azonban a szerelvény ennek ellenére meghaladta a főjelzőt.
Az első eset a Koppenhágából Fredericiába vezető vasútvonalon, Marslevnél történt; nem sokkal később pedig ugyanezen a vonalon Høje Taastrupnál történt hasonló esemény. A vonatok mindkét esetben meghaladták a továbbhaladást tiltó főjelzőket annak ellenére, hogy a vonatbefolyásoló rendszer is kényszerfékezéssel kellett volna, hogy beavatkozzon.
A DSB igencsak melléfogott, amikor az olasz AnsaldoBredával szerződött az IC4-es motorvonatok szállítására...
(fotó: DSB)

Frank Olesen, a DSB konszern vezetője úgy nyilatkozott, hogy a biztonság mindenek felett való, így az olasz gyártású szerelvényeket azonnali hatállyal leállította a cég és pótlásuk felől intézkedett. Az intézkedés 2011. november 16-ától hatályos.
A DSB 2000-ben összesen 83 motorvonatot rendelt az AnsaldoBredától mintegy ötmilliárd dán korona, mai árfolyamon átszámítva 210,4 milliárd forintért. A vonatoknak eredetileg 2006-ig kellett volna forgalomba állniuk, de az üzembe helyezés nem ment zökkenőmentesen. 2005-ben azonban már világos volt, hogy nem áll forgalomba az első szerelvény sem 2006-ig, s ezt az akkori közlekedési miniszter, Flemming Hansen meg is erősítette. Az AnsaldoBreda 250 millió korona (10,52 milliárd forint) kötbért fizetett.
Elkészült, de ki nem szállított motorvonatok az AnsaldoBreda gyárában
(forrás: Wikipedia)

A helyzet idővel annyira elmérgesedett, hogy a DSB választás elé állította a taljánokat 2008 májusában: vagy forgalomba áll az első vonat ugyanazon év augusztusában vagy vihetik az összes vonatot, ahova akarják, azokat a dánok nem veszik át. Az olaszok tartották a határidőt és később egy két és fél milliárd korona (105,2 milliárd forint) értékű kompenzációs megállapodást is kötöttek a DSB-vel. Az évek folyamán az IC4-esek folyamatosan álltak szolgálatba, 2011-re 42 került a dán vasút állagába, de a vonatok azóta sem működtek tökéletesen, mindössze 18 működik belőlük információink szerint. A mostani két jelzőmeghaladásos eset pedig ráadásul odáig vezetett, hogy a járműveket leállították.
A DSB november 16-án azonnali hatállyal leállította az összes IC4-es motorvonatát
(fotó: DSB)

Sajtóhírek szerint a mostani esetnek is köszönhetően a DSB legszívesebben kiszállna az olaszokkal kötött üzletből. 
Érdemes ehelyütt megjegyezni azt is, hogy ugyancsak az AnsaldoBreda gyárthatja majd elvileg az új miskolci villamosokat is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.