2012. 01. 18.

Gyarapodó repcevasút

Közel negyedmillióval többen választották a GYSEV szolgáltatásait 2011-ben, mint az azt megelőző évben – tette közhírré a december óta újabb vonalakat kezelő vasúttársaság.


A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút, amely immáron jelentős, regionális társasággá nőtte ki magát az elmúlt esztendőről szóló tájékoztatójában közölte: március óta folyamatosan nőtt az utasok száma és 2011-ben összesen 3 millió 395 ezer utas választotta a szolgáltatásaikat. A GYSEV fontosnak tartotta kiemelni: 16 százalékkal nőtt azon utasok száma, akik teljes árú menetjegyet váltottak a járataira.
Egyre többen választják a GYSEV járatait. Talán nem véletlenül?

A növekedés mozgatórugója vélhetően a szolgáltatási színvonal emelkedése és a vasúti forgalomhoz nem közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások elérhetősége lehet: tavaly tavasz óta ugyanis előbb az IC-járatokon, majd néhány más vonaton és állomáson is bevezették az ingyenes, vezeték nélküli internet-hozzáférési lehetőséget.
Emellett a Szombathely és Szentgotthárd közötti pályát is felújították, csökkent a vonatok menetideje ebben a térségben. Mi több, számos helyen az állomások is megújultak, új parkolók létesültek a vasútállomások és megállóhelyek mellett, így csábítva minél több utast a vonatokra.

Öreg járműparkkal, de megbízhatóan működő szolgáltatást nyújt a GYSEV – emiatt is oka lehet a „magyar bezzegvasút” címet viselni
(fotók: Halász Péter)

Érdemes megjegyezni, hogy az átlagos utazási távolság tavaly 44 kilométer volt a GYSEV hálózatán. A vasúttársaság szerint ez azt jelenti, hogy elsősorban a naponta munkába igyekvők közül választották jelentősen többen a vasúti közlekedést.
Fontosnak tartották kihangsúlyozni azt is: a mostani adatokban a december 11-étől átvett vonalak adatai nem szerepelnek.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.