2012. 02. 03.

Jön a hófrász!

Négy éve, 2008 elején még „illegálisan”, most már legálisan tört rá a MÁV-csoportra a hófrász. Akkor két embert távolítottak el a cégtől (sajnos, nem a megfelelőket), most viszont az utasok járhatnak pórul, mert ahelyett, hogy a „Süsüket” és a hóekéket helyezné készenlétbe a magyar vasút, inkább gyökerében fojtják el a gondokat: nem indulnak el a vonatok.



Úgy tűnik, valóban igaz a mondás: a télre felkészültünk, a havazásra nem. A MÁV-csoport ugyanis péntek délután 15:24-kor kiadott közleménye szerint szombaton „a menetrendben megkülönböztetett, „hópihe” jellel ellátott, a rendkívüli helyzet alkalmával is közlekedő vonatok indulnak csak el, azaz ritkábban közlekednek a járatok szombaton. A hópihe jelzés megtalálható a menetrendkönyvben, az internetes menetrendben és az állomásokon kifüggesztett induló-érkező táblákon is.” A MÁV közleménye szerint a korlátozás csak a vonatok mintegy 2 százalékát érinti. A pontos közlekedési helyzet alakulásáról a MÁV-START honlapján ad majd tájékoztatást.
Közlekedő személyvonat az első hófrász idején, 2008. január 2-án. Az akkori – alapvetően dilettáns – „szakmai” döntések nyomán vezették be a hópihe-jelet

Azt is megemlíti a szóban forgó közlemény, hogy „a szombati napon közlekedő InterCity, EuroCity vonatok pót- és helyjegy megváltása nélkül vehetőek igénybe. Az elővételben már megváltott jegyeket kezelési költség levonása nélkül visszatéríti a vasúttársaság. Az otthon nyomtatott menetjegyeket csak a „hópihe” jellel ellátott vonatokra lehet megvásárolni a holnapi napon. Az elővételben megváltott, a holnapi napra érvényes otthon nyomtatott menetjegyek a jegyen szereplő viszonylatban közlekedő bármely vonatra érvényesek február 4-én.
A friss hó ellenére is vígan robogtak a vonatok a 120a vonalon is 2002. december 23-án. Mi változott tíz év alatt? Azon kívül persze, hogy a kocsik koszosabbak és öregebbek lettek

A diadalittas, „mi felkészültünk a télre” jelige szellemében még a következő mondatokat is olvashatjuk: „A MÁV csoport minden rendelkezésre álló eszközével biztosítja a havazás és nagy hideg közepette a ritkított vasúti közlekedést, jelenleg közel kétszázan dolgoznak hókészenlétben, a déli megyékben. Budapest-Keleti, Pécs, Szeged, Szolnok, Debrecen, Miskolc és Nyíregyháza állomásokon forró teával várjuk utasainkat az ügyfélszolgálati irodákban.” Itt jegyezzük meg gyorsan: a forró tea nagyon figyelmes lépés a MÁV-tól, azonban ez az utasok csak nagyon kis részét érinti.
A frissen hullott hó miatti váltóállítási nehezmények kényszerítették megállásra Kőbánya-Teher végpont felőli bejárati jelzőjénél a lajosmizsei Desiro-párost 2009. december 19-én este

Viszont kérdezzük mi: vajon mi értelme van ennek az egésznek? A közlekedő vonatok mindössze két százalékának korlátozása több, mint értelmetlen. Hiszen nem csak a szerelvény- és személyzetfordulókat kell átvariálni a kieső vonatok miatt, hanem az utasokkal is jól kitolnak. Lévén a hópihe-jelek osztogatása meglehetősen ötletszerű. Nézzünk néhány példát: a listában ott van például a csak néhány napon és csak nyáron közlekedő 1471 és 1481 számú gyorsvonatok, amelyek ráadásul nem is önálló vonatok, tulajdonképpen csak közvetlen kocsicsoportokról van szó. Vajon akkor most elindulnak ezek a hálókocsik is a Fekete-tenger partjára?
Az előbbi Desiro-fotó után néhány órával készült képen pár centi hó látszik. Az az állóképen azonban nem jeleníthető meg, hogy aznap este a néhány centi, februárban teljesen szokatlan csapadéktól 2009 karácsonya előtt is fejre állt minden a magyar vasúton

Vagy egy másik példa: az miért jó, hogy szombaton – ha tartják az egyéb közlekedési korlátozásokat – például Vácról Balassagyarmatra csak 7:36-kor és 11:36-kor lehet eljutni? Reggel hét után befújja a hó a pályát és fél tizenkettőre sürgősen elolvad, mert jön a következő Bézé? De ugyancsak kérdés – a térségnél maradva – hogy miben különb egy mezei, Balassagyarmat–Aszód motorvonat, mint a budapesti „Nógrád-Expressz”? Hiszen a fővárosba tartó sebesvonat nem közlekedik „rendkívüli helyzet alkalmával”.
Vajon hova lettek a hóekék? Szabadságon vannak, selejtezték, hogy korlátozni kell a vonatok forgalmát? Ráadásul miért pont azokat és miért pont annyit? Teljesen ötletszerű és szakmai hozzá nem értésről tanúskodó intézkedést hozott 2008 után ismét a MÁV

Ráadásul a kommunikáció szervezetlenségét mutatja, hogy aki a hétvégén a riogatások ellenére útnak indul, tökéletes bizonytalanságban teszi ezt. Ugyanis a MÁV-csoport remekbe szabott közleménye így zárul: „A vasárnapi közlekedési renddel kapcsolatban szombaton adunk ki további tájékoztatást.” Tehát nem tudják, hogy tovább tart-e a rendkívüli helyzet – de azt már pénteken, tökéletesen száraz, ám hideg időben már tudják, hogy szombaton nyakig ér majd a hó. Vasárnapra meg megretten a MÁV közleményétől és elolvad? Vagy csak a szombati napig fizették elő az OMSZ előrejelzéseit?
Közel két évvel a hófrász után, 2009. december 16-án a friss hóban is kiválóan jártak a vonatok. Most miért nem tudnak közlekedni? Miért pont azok közlekednek, amik? Hogyan választott a MÁV „hópihés” vonatokat a kínálatból?

Érdekes mindenesetre a MÁV hozzáállása a télhez. Nemrégen még azt kürtölték világgá, hogy ők istenbizony felkészültek a télre. Akkor mi ez a pánik? Vagy esetleg akkor hazudott a MÁV? Vagy most hazudik ? Vagy most akkor hogy is van ez?
Vajon 15, 30, 50, akárhány évvel ezelőtt miért tudták megoldani a vasutasok a tél okozta gondokat? Most miért nem? Nem működnek a hóekék? Szétvágták a „Süsüket”? Ellopták a lapátot? És vajon az osztrákok, szlovákok, csehek, németek miért tudnak megbirkózni pár centi hóval? Hogy a svájciakat ne is említsük...
Régen valóban minden jobb volt? Szakadó hóesésben várja indulását a V43 1252-essel az élén a szolnoki személyvonat a Keletiben. És viszonylag pontosan célhoz is ért
(fotók: Halász Péter)

Egy biztos: a mi éghajlatunkon, ilyenkor, február elején a MÁV szerint teljesen váratlan időjárási jelenség a hideg s teljesen ismeretlen csapadékforma a hó. Bebizonyosodott hát: a MÁV ellensége a négy évszak és az utasok. Bár ezt a Könyves Kálmán körúti székházból nem látják, hiszen vonatot ott legfeljebb csak képen nézegethet a vezetőség. Már ha tudják egyáltalán, mi az a vasút? Kétségeink vannak.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.