2012. 04. 08.

Az első fecske

Egyike volt az első fecskéknek az LTE mozdonya hazánkban, amelyik utat nyitott a korszerű villamosmozdonyok frontján. A magánvasúti mozdony öt évvel ezelőtt egy kürtösi tehervonat élén járt Rákoshegy állomáson, ráadásul pont húsvét előtt jártunk akkor is.


Ma már szinte fel sem tűnnek az ilyen-olyan magánvasúti mozdonyok a magyar síneken. Nemrégen még máshogyan volt ez: bizony nagy feltűnést keltett az LTE egyik mozdonya, amelyik már öt éve is serénykedett a magyar síneken. Öt esztendővel ezelőtt éppúgy húsvétra készülődtünk, mint most – és éppúgy szombatra esett április 7., mint 2012-ben. Ezekkel a képekkel kívánunk hát kellemes húsvéti ünnepet a RegionalBahn olvasóinak.
Rövid pihenő Rákoshegy második vágányán. A vonatot egy írásbeli rendelkezés átadása miatt állították meg Budapest elővárosában

Rövid pihenő után már indult is tovább, Kürtös felé a kéttengelyes, önürítős kocsikból álló szerelvényével az első, hazai síneken közlekedő TRAXX, az LTE 185 528-7-ese
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.