2012. 05. 27.

Osztrák vasút: jobbra át!

Ez év augusztus hatodika fontos nap lesz az osztrák vasutak életében: a bécsi főpályaudvar építésével összefüggésben a Bécs környéki baljáratú kétvágányos vonalak jobb oldali közlekedésre térnek át.



A bécsi főpályaudvar építése gőzerővel zajlik, a jellegzetes formájú perontetők is helyükre kerültek. Az építkezésről korábban is beszámoltunk, legutóbb az új vágányok hálózatba kötéséről, korábban pedig a 2011 júniusi nyílt napról, valamint a közeljövőben is bemutatjuk majd a jelenlegi helyzetet. az első vonatok még idén megérkeznek a részelegesen (négy átmenő vágánnyal) üzembe helyezett állomásra, az előzetes tervek szerint már nyár végén. Ehhez viszont egy fontos kérdést kellett rendeznie az ÖBB pályavasúti leányvállalatának: jobb, vagy bal járat lesz érvényben a főpályaudvaron, és a csatlakozó vonalakon?

A kérdés megválaszolása nem is olyan egyszerű, mert a lebontott Südbahnhof maga volt a kettősség ebben a tekintetben. A Bécsújhelyen át Klagenfurtba tartó Südbahnon bal oldali, míg az állomás keleti oldalán a Királyhidán át Magyarországra vezető Ostbahnon jobb oldali közlekedési rend volt érvényben. A Südbahnhoz csatlakozó, a város alatt átvezető Schnellbahn Stammstrecke szintén baljáratú – ami praktikus bizonyult, mivel Floridsdorfon túl a cseh határ felé tartó Nordbahn és a Stockerauig kétvágányos Nordwestbahn is „balos”. A bonyodalmat az okozza, hogy a jobb oldali közlekedésű Westbahnt (amit mostanában az ÖBB inkább „Weststrecke” néven emleget a hasonló nevű vasúttársaság színrelépése nyomán) és Ostbahnt a Bécsi Erdő alatt fúrott alagút és az új főpályaudvar úgy fogja egységbe, hogy Meidling és a főpályaudvar között a vonatok tulajdonképpen a Südbahn rövidke városi szakaszát használják. Természetesen a régi pályán, a Verbindungsbahn felől érkező szerelvények is egy rövidke baljáratú szakaszt iktatnának két „jobbos” közé, ami szintén nem szerencsés. Az egységesítés jegyében az új norma a jobb oldali közlekedés lesz, melyet a csatlakozó vonalakon is bevezetnek 2012. augusztus 6-án. Fontos kivétel marad a Südbahn (és annak csatlakozó, Grazba vezető ága) mely Payerbach-Reichenau állomáson túl baljáratú marad, és a tervek szerint 2020-ig fokozatosan áll át a jobb oldali közlekedésre.

Südbahn, Leobersdorf állomás – a képen még bal oldali közlekedési rend látható, augusztus 6-án azonban itt is átállnak jobb oldali közlekedésre Bécs és Payerbach-Reichenau között

Pressburgerbahn, Zentralfriedhof megálló – mivel a vonal a városon átvezető Stammstreckéhez cstalkozik, a repülőtérig tartó kétvágányú szakaszon jelenleg baljárat van, augusztusban viszont itt is fordul a kocka

Az érintett szakaszok listája tehát a következő:
  • S-Bahn Stammstrecke városi szakasza (Wien Meidling–Wien Floridsdorf),
  • Nordbahn, Wien Floridsdorf–Bernhardtsthal (a cseh határig tartó szakasz baljáratú marad, bővebben lásd alább),
  • A Stammstrecke repülőtéri ága, Wien Rennweg és Flughafen Wien állomások között,
  • A Pottendorfer Linie kétvágányú szakasza Wampersdorf és Bécsújhely között (itt egyébként folyik a második vágány kiépítése Bécs és Wampersdorf között is),
  • Südbahn, Bécs és Payerbach-Reichenau között,
  • Verbindungsbahn, Wien Hütteldorf illetve Penzing és Wien Meidling között,
  • A Nordwestbahn kétvágányú szakasza, Wien Floridsdorf és Stockerau között és
  • a Laaer Ostbahn, Bécs és Wolkersdorf között.

Az ÖBB Infrastruktur hirdetménye az S-Bahn Rennweg megállójában

S-Bahn Stammstrecke, Wien Mitte állomás – a váltókörzetben még bal oldali közlekedési rend szerint érkezik ez a Talent, idén augusztustól azonban már értékes kordokumentum lesz ez a kép

Wien Praterstern - haladási irányát tekintve a két vonat akár helyet is cserélhetne a képen augusztustól, azonban a Csehország felé tartó EC-k már nem a Stammstreckén közlekednek, így ezen kép értéke is növekszik

A Nordbahn esetében az előzetes hírek szerint egy kis csavar is lesz az ügyben, ugyanis a cseh vasút ellenkezése miatt a határon átlépő, Břeclavba vezető szakasz már bal járatú marad. Ennek megfelelően Bernhardsthal állomáson minden határátlépő szerelvény oldalt vált. Nem tudni, hogy az ÖBB „válaszcsapása”, vagy technológiai okok állnak a háttérben, de a hírek szerint augusztustól a Břeclavig közlekedő regionális vonatok nem lépik át a határt, így Csehországba csak a távolsági vonatokkal lehet eljutni.

Üzemzavar egykor, üzemi állapot augusztustól: 2009 decemberében egy váltóhiba miatt az éppen átépítés alatt álló Wien Mitte állomáson gyakorlatilag az augusztustól megvalósuló állapot, azaz jobb oldali közlekedési rend volt érvényben fél napig. Ezt az állapotot örökíti meg a fenti kép

Érdekes ügy a jobbjáratú Westbahn és a „balos” Südbahn összeköttetése a szintén baljáratú Wien Meidling–Wien Hütteldorf összekötővasúton, a Verbindungsbahnon keresztül. Azt gondolhatnánk, hogy valahol a vonalon oldalt kell váltania minden szerelvénynek, de az élet szerencsére nem ilyen bonyolult. A Westbahn becsatlakozása ugyanis két egyvágányú szakaszból áll (egy Penzing állomáson át a Westbahnhof felé, egy pedig Hütteldorfon át nyugat felé), így a vonatok többségének egyébként is kitérőbe kellett járnia Hütteldorf közelében. Ezt a deltát használják a Budapestről érkező és oda induló Railjet-járatok valamint a Wiener Walzer Euronight is. Itt az átállás nem ígérkezik komoly kihívásnak, mindössze annyi a változás, hogy a korábbival ellentétes menetirányban kell kitérőbe járnia a vonatoknak.


Két világ találkozása: a fent látható vágányok a Westbahn jobbjáratú világához tartoznak, míg a dél felé induló Verbindungsbahn a Südbahn baljáratú vonzáskörzetét gazdagítják. A piros jelölő a váltókörzetet jelzi, ahol a két egyvágányú összekötőág találkozása után a szerelvények a „helyükre kerülnek” a baljáratú szakaszon
(Nagyobb méret megtekintése)

A Hütteldorf felé tartó S-Bahn szerelvény a baljáratú Verbindungsbahn északi végéhez közelít, ahol egyenes irányban folytatja útját a delta nyugati ágában. A vonat éppen azon a kitérőn haladt át, amelyen a Budapestről érkező, Westbahnhof felé tartó járatok kitérőben haladva érik el a delta keleti (Penzing felé vezető) ágát

Kivétel erősíti a szabályt – bár az előtérben látható vágány a delta keleti ága, a Westbahnhof-ról Pozsony felé tartó IC kivételesen Hütteldorf felől érkezik, a penzingi ágon végzett pályamunkák miatt. Így egyenes irány helyett kitérőben érkezik a bal járatú Verbindungsbahnra

A Verbindungsbahn Maxing állomásán keresztül tempózik Hütteldorf felé a Talent, még bal oldali közlekedési rend szerint
(fotók: Magyarics Zoltán)

Magyarics Zoltán

2 megjegyzés:

  1. Kíváncsian várom az új Hauptbahnhof cikket! Még három nap és élőben is átutazok rajta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz róla cikk, amint összegyűlik az anyag - sajnos most már egye nehezebb fotózni, mert széthúzódtak az események. Az Arsenal-tól délre beépítettek két hídszerkezetet, a Siemens járműtelepe körül tisztázódik a vágányhálózat, és a Südbahnhof Ost melletti gödörben is megindult a munka, tehát egyre nagyobb területet kell átfogni, és egyiket sem egyszerű fotózni.

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.