2012. 06. 25.

Rákosi barkács

Rákos állomás hihetetlenül nagy forgalmat bonyolít le a budapesti elővárosban. Itt ágazik el a hatvani és az újszászi vonal – csúcsidőszakban sokszor egy-egy irányban öt percenként közlekednek a vonatok. Emiatt pedig igencsak kényes dolog hozzányúlni a pályához, de bizony időről időre szükségessé válik – mint az elmúlt hétvégén.



Hétköznap szinte lehetetlen vállalkozás lenne Rákos váltókörzetében vágányzárat kérni, bár a pályaállapotokat elnézve igencsak szükség lenne rá. A forgalmas elővárosi állomáson ezúttal hétvégére kértek és kaptak vágányzárat a szakemberek. A végpont, azaz Pécel, illetve Rákoshegy felé eső váltókörzetben a 13-as és 17-es kitérőt cserélték ki. A két angolváltó cseréje miatt a III. vágányt is ki kellett zárni a forgalomból és a Rákos és Rákoshegy közötti állomásközben a bal vágányon sem közlekedhettek a vonatok.
Az ágyazatcseréhez anyagvonat is jár. A 628 108 (egykor M62 108) önürítős kocsijai élén pihen Rákoson a vasárnapi hőségben

 A 448 424 (korábban M44 424) előtt egy hosszabb mozdonyvonat szerelvénye látszik. A remot-Bobó pedig Res-kocsik mozgatásában segédkezett

A III. vágány kizárása azonban komoly fejfájást okozott így is a forgalomszervezésnek: ugyanis a sülysápi helyi vonatok jellemzően pont Rákoson találkoznak, de mivel a 120-as vonal forgalma az állomáson és az azt követő állomásközben is csak egy vágányon bonyolódott, így jónéhány vonat menetrendjét módosítani kellett: korábbra vagy éppen későbbre kerültek. Ugyancsak a rövidebbet húzták a tehervonatok: a megszokott rákosi személyzetváltásra ezúttal nem volt lehetőség, hiszen a rendezőbe nem tudtak bejárni, az egyetlen, az újszászi vonal számára hozzáférhető vágányt pedig nem foglalhatták le hosszú ideig.
A munkák során a két kitérőnél teljes ágyazatcsere történt, emellett talajjavító réteg is került az alépítménybe. A váltók beemelését daruval végezték.
Az új kitérők beemelését a MÁVÉPCELL daruja végezte

A beépített kitérők szabályozásában pedig a MÁV FKG munkagépei segédkeztek

A gép szabályozás mellett azonban szükség volt a kézi munkaerőre is
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.