2012. 10. 15.

Megoldották az órakérdést

Rövid idő alatt pont került az SBB és az Apple közötti óra-vita végére. Ugyanis, mint arról hírt adtunk, a szoftvercég a helvét vasút engedélye nélkül használta fel a jogvédett óradizájnt az iOS 6 órájához.


Az SBB az elmúlt hét végén adta hírül, hogy megállapodás született az Apple és a svájci vasút között az órák használata ügyében. Mint azt az SBB korábban is jelezte: nem az a céljuk, hogy eltűnjenek az illegálisan használt, jellegzetes, reklámértékű órák az operációs rendszerből, hanem az, hogy ott legálisan szerepelhessenek.
Az SBB most rövid közleményében ecsetelte, hogy megszületett a licenszmegállapodás a szoftvercéggel, így az iOS 6 órái most már teljes joggal hasonlítanak a svájci állomási órákra. A licenszdíjról és egyéb részletekről azonban a szerződő felek nem kívántak részleteket közölni.
A svájci vasúti órákat 1944-ben tervezte Hans Hilfiker az SBB számára. A kifejezetten egyszerű, letisztult formavilágú óra egyértelműen jelzi az idő múlását, mindenféle felesleges csecsebecse nélkül. A fejlesztés során alakult ki az órák egyik igazi különlegessége: a másodpercmutató kicsit gyorsabban és folyamatosan mozog, majd az egész percet elérve kis időre, egészen pontosan 1,5 másodpercre megáll és perc és óramutatók ekkor mozdulnak meg. Ez a tervező szerint nyugalmat sugároz és biztosítja azt, hogy a svájci vonatokat másodpercre pontosan indíthassák.
Az SBB az órák gyártási jogát korábban kizárólagosan a Mondaine-nek adta át, ez a cég gyártja különböző méretben a bárki által ugyancsak megvásárolható svájci vasúti órákat.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.