2013. 11. 22.

Új metrók Bukarestben

Míg itthon a 4-es metró próbaüzeme és az Alstom-szerelvények körüli bonyodalmak uralják a metrós híreket, a szomszédos Románia fővárosában hat év után ismét új típust állítanak forgalomba. A nemrégiben leszállított első két CAF-szerelvény megkezdte próbafutásait, és a tervek szerint 2014 februárjától már az új járművekkel is utazhatnak az utasok.



Bukarestben tekintélyes metróhálózat üzemel: 70 kilométernyi vágányhálózaton négy vonal, 51 állomással. A korábbi hazai (Astra, Arad) és Bombardier gyártmányú szerelvények beszerzése után 2011-ben az üzemeltető Metrorex újabb tendert írt ki 16+8 hatkocsis szerelvényre. A kritériumokat úgy állították fel, hogy azokra csak a Bombardier tudjon ajánlatot beadni, azonban váratlanul berobbant a spanyol Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles, S.A. (CAF), és egy kedvezőbb árajánlattal megyerte a tendert. A jelenség azóta sem ismeretlen - gondoljunk csak a debreceni és budapesti villamostenderekre, ahol az állami támogatást élvező és időnként dömpingárakkal érkező CAF tarolt.

A projekt most célegyenesbe fordult, ugyanis a napokban megkezdte próbafutását at első két szerelvény Bukarestben, melyek egyébként a Duna és a Maros neveket kapták. Az új szerelvények várhatóan jövő év februárjától szállítanak utasokat. Az első hat szerelvényt a CAF készen szállítja le, a többit Bukarestben, a Grivica Művek szereli össze. A teljes hosszában átjárható, hatkocsis szerelvények 114 méter hosszúak és 1200 utas szállítására alkalmasak. A 750 Voltos, harmadik sínes áramrendszerrel üzemelő járművek 80 kilométer/óra sebességre képesek, és a kor színvonalának megfelelő automatikus utastájékoztatási rendszerrel szerelték fel őket.

Az új CAF-szerelvények rozsdamentes acél kocsiszekrényének megjelenése észak-amerikai metrókra emlékeztet


Korszerű vezérállás és teljes hosszában átjárható, főként állóhelyekkel operáló utastér jellemzik a bukaresti metró új szerzeményeit
(fotók: Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles, S.A.)

Cikkünk holnapi folytatásában megismerkedünk a bukaresti netró történetével és a régebbi járművekkel is.

Biszak Ábel

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.