2014. 02. 05.

Első lépések Ausztriában – próbaúton a cseh Railjet

Megtette első próbaútját a ČD első Railjet-szerelvénye az osztrák vágányokon. A feltűnő, kék-fehér szerelvényeket meg kell szoknunk: a decemberi menetrendváltástól az ÖBB vonataival közösen járnak majd a Prága–Bécs–Graz tengelyen.


Próbaköreit rója az első, a ČD színeiben közlekedő Railjet-szerelvény az osztrák síneken. Az első próbaútja Bécsből Hohenauba vezetett a Nordbahnon, ott, ahol majd üzemszerűen is találkozhatunk a vonatokkal. Érdekesség, hogy a szerelvényt a 2016 020-as pályaszámú Herkules tolta-húzta. Másnap a 1116 021-7-es Taurust jelölte ki az ÖBB a próbamenetekhez.

Taurus és Railjet: látszólag szokásos kombináció, de mégsem az. A ČD első Railjet-szerelvénye pihen a penzingi tárolón

A továbbiakban zajlik majd a szerelvények próbája, a járművek üzembe helyezése. A menetrendváltástól pedig az ÖBB és a ČD együttműködésének eredményeként Prága, Bécs és Graz között két órás ütemben közlekedő Railjet-vonatokkal utazhatunk. A járatokat az ÖBB és a ČD adja majd vegyesen; a vonóerőt az ÖBB 1216-os sorozatú gépei biztosítják. Ráadásul mindkét vasúttársaság együtt használhatja majd a Railjet márkanevet.

Rajtra kész az első ČD-Railjet

A vonatok belső terével kapcsolatosan nincs még információnk, azonban az szinte biztos, hogy jelentős mértékben azonos a ČD és az ÖBB járműveinek belseje, egyszerűsítendő az üzemeltetést és a karbantartást, mindössze a berendezések színvilága tér el a megszokott osztráktól a cseh kocsik esetében.

A másodosztályú betétkocsik csak a színezésben térnek el az ÖBB-s testvérektől

Az eredeti tervek szerint a ČD vonataiban a vezérlőkocsi mellett (ahol egyébként jóval kevesebb premium osztályú ülőhely lesz majd) csak az étkezőkocsiban lett volna néhány elsőosztályú ülőhely, cserében eggyel több másodosztályú betétkocsi lesz majd a vonatokban. A próbameneteket teljesítő szerelvény azonban az ÖBB által már korábban is forszírozott „mini-Railjet” konfigurációnak felel meg: a három másodosztályú kocsi mellett az étkező- és a vezérlőkocsi kapott helyet a vonatban. A „normál” ÖBB-s Railjetben négy másodosztályú, egy étkező-, egy elsőosztályú és egy elsőosztályú vezérlőkocsi alkotja a hét kocsis egységet.
A próbázó szerelvény összeállítása:

  • mozdony
  • CZ-ČD 73 54 20-91 001-1 Bmpz
  • CZ-ČD 73 54 20-91 101-1 Bmpz
  • CZ-ČD 73 54 20-91 201-6 Bmpz
  • CZ-ČD 73 54 85-91 001-3 ARbmpz
  • CZ-ČD 73 54 80-91 001-8 Afmpz
Az étkezőkocsi kicsit szokatlanul hat, de semmi különbség nincs az ÖBB és a ČD járművei között. Viszont érdekesség, hogy két ablak között kapott az első osztályra utaló sárga csíkot a jármű – az vezérlőkocsiról ez lemaradt
(fotók: Magyarics Zoltán)

Emlékezetes: a ČD hosszú huzavona után döntött az ÖBB által visszamondott opció átvételéről, de miután a DB AG nem velük, hanem a magán RegioJettel kötött együttműködési megállapodást a Prága–Berlin–Hamburg tengely üzemeltetésére, ismét kérdésessé vált a vonatok sorsa. Végül a rendelés kisebb mértékben, de megmaradt, a csehek ugyanis egyelőre letettek arról, hogy akár Budapest és Prága között járassák a felesleges szerelvényeket és csak az ÖBB-vel kötött megállapodást teljesítik a vonatok forgalomba állításával.

Halász Péter

2 megjegyzés:

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.