2015. 03. 20.

Pályás baleset

Komoly baleset történt Svájcban még szerda reggelre virradóan: Immensee és Arth-Goldau között összeütközött két, a vasúti pálya karbantartásán dolgozó munkavonat. A balesetben egy vasutas életét vesztette.


Két munkavonat ütközött össze szerdára virradó éjjel a Gotthardbahn „előszobájában”, Imnensee és Arth-Goldau között a Zugersee nyugati partján. A balesetben egy munkás életét vesztette, míg egy másik súlyos sérüléseket szenvedett.
A balesetben részes járművek mentése és a pálya helyreállítása miatt a tehervonatokat az forgalmas vasútvonalról a tehervonatokat Walchwil felé terelték el, míg a személyszállító vonatok helyett pótlóbuszokat indított az SBB. A szerdán hajnalban fél öt körül történt balesetben egy tolt vonatként közlekedő szerelvény egyelőre ismeretlen okok miatt futott bele egy, a nyílt pályán már várakozó másik munkavonatba. A tolva közlekedő szerelvény élén volt a munkásokat szállító kocsi. A balesetben életét vesztő 54 éves vasutas tolatásvezetőként segítette a mozdonyvezető munkáját. A munkásokat szállító kocsiban további hat vasutas tartózkodott, közülük az ütközés következtében egy 51 éves férfi súlyosan megsérült. Az álló vonaton két vasutas volt, nekik és a többi kollégának sem esett baja az ijedtséget leszámítva.

(forrás: Luzerner Zeitung)

A baleset helyszíne

A beszámolók szerint a magántulajdonú építőcégekhez tartozó vonatok az SBB megbízásából végezték a vasúti pálya karbantartását a szóban forgó éjszakán. Az álló vonat az ágyazathoz szükséges zúzottkövet szállította, míg az érkező szerelvényen munkagépek és keresztaljak voltak.
A baleset egy viadukton történt a Zugersee partján, emiatt meglehetősen nehéz megközelíteni az egyébként kétvágányú szakaszt. A balesetben a személyszállító kocsi komolyan megsérült és egy  zúzottköves kocsi a vágányokon keresztbe fordult az ütközés következtében. A baleset miatt a munkagépekből és a tartályokból mintegy száz liter hirdaulikaolaj és 1000 liter gázolaj folyt ki, ami miatt a Zugerseen is védekezni kell a környezetkárosító szennyezés ellen. A tűzoltóság közlése szerint az élővilágot nem károsította a szennyeződés.

(forrás: Luzerner Zeitung)

A helyreállítás során mintegy harminc méter hosszabban kell kicserélni a szennyeződés miatt az ágyazatot – közölte az SBB, ezen kívül a síneket és a felsővezetéket is ki kell javítani a Rigi lábainál vezető vasútvonalon, ahol a vasúti forgalom csak a hétvégével indulhat újra: péntek déltől egy, majd várhatóan 15 órától mindkét vágányon.

(forrás: Helinews.ch, via Luzerner Zeitung)

Az SBB a baleset nyomán közölte: jól működött a „B-tervük”, amelyet hasonló zavartatásokra dolgoztak ki: a teherforgalom elterelése és a terelő útvonalon közlekedő esti-hajnali személyvonatok buszos pótlásával megfelelő színvonalú közlekedést biztosíthattak a Gotthardbahnon, ahol számos magán operátor is közlekedteti a vonatait, amelyek természetes komoly bevételt jelentenek a svájciak számára.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.