2016. 12. 21.

Mellékvonali villamosítás

Érdekes hír érkezett Németországból: Baden-Württemberg tartomány az utóbbi időben élen jár a környezetkímélő megoldások bedobásában, ami aligha véletlen, hiszen a tartományi kormányzat első emberét is a zöldpárt delegálja. Most éppen egy mellékvonal villamosítása került napirendre és ez meg is valósulhat 2020-ig – igaz, a tartomány támogatása nélkül.


A Böblingen és Dettenhausen közötti vasútvonalon jelenleg a Stadler, illetve a korábban az Adtranz által épített négytengelyes mellékvonali dízel motorkocsik közlekednek, ám hamarosan ez nem így lesz. A vasútvonal üzemeltetője, a Zweckverband Schönbuchbahn ugynais nekifogott a vasútvonal villamosításának és összesen kilenc könnyű villamos motorvonatot is rendelt a spanyol CAF-tól. A forrásokat a területi önkormányzatok biztosítják a tartomány bevonása nélkül.
A hírek szerint a spanyol féllel együttműködve egy könnyű, rendkívül jó gyorsítási képességekkel rendelkező kvázi mellékvonali villamos motorvonatot fejlesztenek majd ki. Egyelőre még nem tudni, hogy egy meglévő platform átalakításával vagy egy teljesen új járműcsalád kidolgozásával oldják meg ezt a kérdést – mindkettő lehetséges.

A montenegrói vasút, a ŽCG számára gyártott CAF Citvity motorvonat Barban. Vajon hasonló járművek jöhetnek a Schönbuchbahn vonalára vagy teljesen új fejlesztés lesz az kilenc új vonat?
(a képek forrása: Wikipedia)

Eközben 2018-ban elkészül a rövidke, 16,5 kilométer hosszú mellékvonal villamosítása. Első körben, várhatóan a 2018 decemberi menetrendváltástól a meglévő dízel motorkocsik és bérelt villamos járművek vegyes üzemére kerülhet sor – később viszont már tisztán villamos üzemű lesz majd a vonal, várhatóan 2020-tól. A vasútvillamosításra amúgy mindössze egy hónapnyi vágányzárat biztosítanak majd augusztus 1. és szeptember 1. között.
A tervek szerint a vonal forgalma napi mintegy tízezer fő lehet a villamosítás után, így az összesen 51,3 millió eurós beruházás akár meg is térülhet.
A Schönbuchbahn vonalát a DB még 1966 hagyta fel, ekkor szűnt meg a személyforgalom. A helyiek az 1990-es évek közepén átvették a vasútvonal tulajdonjogát és mintegy 25 millió márkáért felújították és új járműveket szereztek be. A vonalon 1996. december 2-án indult meg a forgalom ismét, az első napon 3740 utast számoltak, de az év során a napi átlag így is 2000 fő körül mozgott – folyamatosan emelkedő tendenciát mutatva manapság napi 7000 utas használja a mellékvonalat, ahol a felújítás eredményeként a pályasebességet 50-ről 80 km/h-ra emelhették.
A tartományban nem ez az egyetlen érdekes vasútvillamosítási projekt: 2012-2013 során a Bad Krozingen–Münstertal (Schwarzwald) közötti 11 kilométer hosszú Münsteltalbahnt villamosította a „Breisgau S-Bahn” projekt keretében a tartományi vasúttársaság, a Südwestdeutsche Eisenbahngesselschaft, a SWEG. A társaság két, háromrészes Talent 2-es motorvonatot vásárolt a vonal üzemeltetésére, a két szerelvénnyel harminc perces ütemet kínálhatnak az utasoknak.

Halász Péter

1 megjegyzés:

  1. Ez szép és jó, de a villamosítás után, hova kerülnek a dízelmotorvonatok? Van remény, hogy a MÁV lecsapna rá?

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.