2017. 01. 20.

Après-Ski, az MGB-vel már sínen is

Svájcban mindig nyitottak az új ötletekre a vasút terén is. Ezúttal egy kulináris érdekesség érkezett a Matterhorn-Gotthard-Bahntól, egy panorámakocsit alakítottak át síhüttévé, amely a téli szezonban tényleg a síelőket fogja szolgálni ezentúl.




Az Après-Ski kifejezés, ahogy a francia après szó is utal rá, a síelés utáni és közbeni gasztronómiai és szórakoztatóipari tevékenységeket jelenti. Ez mára átment az ilyen intézmények megnevezésére is, habár a német nyelvterületen ezt inkább egyszerűen csak hüttének és/vagy hüttézésnek hívjuk. Ennek Svájcban is nagy hagyománya van, a sípályák melletti ilyen Après-Ski-bárok a síterepeknél általában jóval tovább nyitva vannak és várják a napi sporttól megfáradt vendégeket.

Ehhez kapcsolódóan támadt egy jó ötlete az egyiptomi származású, de Andermattban élő Samih Sawiris befektetőnek, amit a Matterhorn-Gotthard-Bahn azonnal meg is vett. A svájci hegyekben ugyanis gyakran utaznak a síelők vonattal a síterepekre akár egy-egy napra vagy délutánra is a völgyben fekvő városokból. Ezt a két szokást kötötték össze, egy Glacier-Express panorámakocsit építettek át Après-Ski-bárrá.

A külső dizájn hagy némi kívánnivalót maga után,  de azt meg kell hagyni, hogy igazán egyedire sikerült, messziről sem fogjuk összetéveszteni semmi mással.
(fotók: blick.ch)

A művelet nem volt ilyen egyszerű, mint hangzik, ugyanis nem egy étkezőt, hanem egy hagyományos másodosztályú kocsit alakítottak át, amivel párhuzamban oda kellett figyelni rá, hogy se a jármű össztömege, se a súlypontja ne változzon nagyobb mértékben a megengedettnél. A nagy emelkedők miatt a székek és asztalok a padlóhoz vannak rögzítve, ennek ellenére az italos poharakra azért nem árt odafigyelni.

A vasúti Après-Ski-bár Andermatt és Disentis között megy két kört egy nap, Andermattból 9:28-kor és 13:28-kor, míg Disentisből 11:14-kor és 15:14-kor indul. A kocsi hagyományos személyvonatokkal közlekedik, így a rajta való utazáshoz elég egy sima vonatjegy, azonban az MGB felhívja a figyelmünket arra is, hogy a fogyasztás kötelező. Fogyasztani pedig van is mit, a megszokott sörön, boron és pezsgőn túl fellelhetőek a hagyományos Après-Ski-italok is, mint például a Kafi-Lutz, egy tipikus svájci kávé alapú alkoholos meleg ital, a forralt bor, vagy a Jägertee is. Az innivalókon kívül felszolgálnak még az új kocsiban néhány ételt is, így lehet például lazactálat, marhasültet, vagy a Svájcban oly' népszerű szárított húst is rendelni.

A kocsi belseje igen tágasra sikerült, így akár több társaság is élvezheti egyszerre a felszolgált italokat és harapni valókat egy kiadós síelés után.

A hagyomány szerint azonban az Après-Skiben nem csak fogyasztani, hanem énekelni és táncolni is szokás, amihez a jó hangulatot ilyen helyeken élő zene szokta biztosítani. Ebben a kocsiban ha nem is minden nap, de legalább is szombatonként szintén egy DJ játszik, ezzel tovább emelve a szórakoztatás minőségét.
A svájciak mindig nagyok voltak a vasútra terelt szórakoztatásban, a legkülönfélébb étkezőkocsis utazásokon túl a panorámakocsikban való idegenvezetés mára szinte alap szolgáltatásnak minősül., így nem meglepő ez a mostani ötlet sem az MGB-től. Ezeken felül vannak még más érdekes ötletek is az utasok szórakoztatására, mint a mai napig közlekedő Kambli-Zug a BLS-től, a teliholdkor közlekedő vonatok a Bernina-hágón át a Rhätische Bahn jóvoltából, de még alagútmozi is közlekedik időnként a Solothurn–Münster vasútvonal hosszú alagútjában.

Berky Dénes

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.