2018. 05. 08.

Stadtbahn-baleset Hannoverben

Két Stadtbahn-szerelvény ütközött össze május 8-án reggel Hannover Oberricklingen városrészében. A balesetben a hírek szerint többen megsérültek.


A hannoveri ÜSTRA két motorkocsija ütközött össze május 8-án reggel Hannoverben, Oberricklingen városrészben. A két TW6000-es sorozatú jármű az elsődleges vizsgálatok szerint tolatási művelet közben ütközött össze, egyelőre nem tudtak pontos adatot mondani a sérültek számáról a hatóságok, de az ÜSTRA közölte: az egyik járművezető biztosan megsérült.

(forrás: HAZ/Eisner)

A közlekedési cég szerint a Wallensteinstraße végállomás fordítóvágányain történt az eset, amelynek pontos körülményei egyelőre nem tisztázottak, vélhetően irányváltás közben érintkezett a két vonat, azonban a miértekre egy alapos vizsgálat után lehet csak választ adni – közölte a sajtó képviselőivel Udo Iwannek, az ÜSTRA szóvivője.

Frissítés:
Az eddigi információk szerint a csonkavágányon álló, a 17-es vonalra kiadott 6116-os egységre ütközött rá az eddig ismeretlen okból a fordítóvágányok felé haladó, 3-as viszonylatra kiadott 6141-es és 6248-as pályaszámú egységekből képzett vonat, a 15 sérült közül négyet súlyos sérülésekkel szállítottak el. A 3-as, 7-es és 17-es vonalakat Wettbergen és Stadionbrücke állomások között – a busszal nehezen megközelíthető Tresckowstraße állomás kivételével – legalább 18 óráig buszokkl pótolja az ÜSTRA a vonalakat.

Adorján Péter, Halász Péter
Frissítve: 2018.05.08 11:45

3 megjegyzés:

  1. Ha eladták volna ezeket a banánokat a BKV-nak, akkor az eset nem következett volna be. Minek tartogatnak régiségeket a smucig germánok - ahelyett, hogy megsegítenék a lemaradó keleti EU régiót, ők meg vennének AP-s egységeket a saját iparuk támogatására?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hannoverben magaspadlós kocsi van magasperonhoz. Új is, írtunk már róluk.

      Törlés
  2. Ráadásul van még olyan vonal - többek között pont a 3-as, ahol több utcaszintű megálló van, azaz átalakítás előtt még szükség van több tucatnyi lépcsős járműre!

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.