2019. 05. 10.

Hétvégi gyors – 2019. április 28-május 10.

Ismét nosztalgiavonatok az RhB-nál. Egyelőre nem lesz BLS távolsági vonat. Pozsonyban tripláznak a Tátrákkal. Megjött az első új nürnbergi metró. Hírösszefoglalónk május elején.


Pozsonyi tripla


Pozsony | Szlovákia – Miközben Prágába szép lassan kivesznek a közforgalomból a ČKD T6A5-ös villamosok, addig a pozsonyi méteres nyomtávolságú villamoshálózaton ezzel a típussal kísérleteznek: az eddigi kettes csatolt vonatok helyett ugyanis a DPB a jövőben a csúcsidőszakokban gondolkodik a hármas Tátra-vonatok közlekedtetésében. A próbák után az utasforgalomba 2019 júliusától jelenhetnek meg a három kocsis vonatok a legforgalmasabb vonalszakaszokon, ahol az egyirányú kocsik közlekedése lehetséges.

Próbajáratozó T6A5-ös szerelvény Pozsonyban
(forrás: imhd.sk)


A BLS egyelőre kivár


Bern | Svájc – A svájci BLS a távolsági forgalomra kiírt pályázaton első körben elnyerte két RegioExpress vonal 2020-tól való üzemeltetési jogát Bern és Biel illetve Bern és Olten között. Ezen vonalakra a BLS rendelt is a Stadlertől további nyolc MUTZ, azaz emeletes KISS szerelvényt. A döntés ellen azonban az SBB panasszal élt, így most a Szövetségi Bíróság (Bundesverwaltungsgericht) vizsgállódik az ügyben, de egyelőre végleges döntés nem született. Mivel a BLS biztosra szeretne menni, a jelenlegi állás szerint akkor sem veszik át a 2019. decemberi menetrendváltással a két vonalat, ha a bíróság végül az ő javukra dönt. Így ezen viszonylatok egyelőre biztosan az SBB-nél maradnak, aztán ha mégis a BLS kerül ki győztesként, akkor 2020. decemberétől át is veszik az üzemeltetést. A BLS jelenleg azt vizsgálja, hogy a közben megérkező KISS szerelvényeket a következő másfél évben hol tudná bevetni. Logikus és egyszerű megoldás lenne a berni S-Bahn kihasználtabb vonalain az öregedő szerelvényeket átmenetileg kiváltani, majd ide úgyis érkeznek nemsokára további Stadler Flirt szerelvények is.

A BLS egyik KISS szerelvénye a jelenleg is a berni S-Bahnon közlekedő első rendelésből
(fotó: Berky Dénes)



Megérkezett a G1


Nürnberg | Németország – Május 3-án megérkezett Bécsből – vasúton szállítva – Langwasserbe a VAG első G1 típusú metrószerelvénye. Két másik szerelvény a Siemens Wegberg-Wildenrath melletti tesztpályáján van jelenleg, így a kötelező vizsgálatok gyorsabban lefolytathatóak és valószínűleg év végére már forgalomba is állhatnak. Összesen 34 egységet rendelt Nürnberg városi szolgáltatója, a megrendelés összértéke 263,2 millió euró, amiből 54,2 milliót fedeznek támogatások.



Ismét mindennapi nosztalgia a Rhätische Bahnnál


Davos | Svájc – A tavaly nyáron nagy sikert aratott Davos-Filisur nosztalgiavonatok holnap megkezdik az idei szezont is. Idén május 11-től október 27-éig utazhatunk az RhB klasszikus, 1920-as éveket idéző vonatán. A szerelvény napi kétszer tesz egy kört Davos és Filisur között, melyet egy krokodil, azaz egy Ge 6/6 I húz és különböző, első-, másod-, harmadosztályú illetve két korhű poggyászkocsiból állítanak ki. Utóbbi kocsikra a nyáron igen népszerű kerékpárszállítási lehetőség miatt van szükség, hiszen ezek itt menetrend szerinti vonatok. Ennek megfelelően normál jegyekkel is igénybevehető. A menetrend egy kicsit eltér az ütemtől, hiszen a szerelvény maximális sebessége alacsonyabb, illetve a feltételes megállóhelyeken, jelzőgombok hiányában mindenhol meg kell állni, de emiatt a csatlakozások egyik végállomáson sem vesznek el, az átszállás továbbra is biztosított.

Az RhB nosztalgiavonata érkezik Davos Wiesen állomásra a 2018-as szezon vége felé
(fotó: Berky Dénes)

Összeállította: Adorján Péter, Berky Dénes, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.