2019. 06. 26.

Megújul a prágai főpályaudvar főépülete

Hosszú évek után a közelmúltban végeztek a prágai főpályaudvar csarnokának rekonstrukciójával. Az impozáns építmény azonban még nincs készen, a felvételi épület, a Fantova budova azonban még eleddig váratott magára. Most viszont erre is sor kerül a pályavasúti szolgáltató, az SŽDC megbízásából.


Csehországban a legnagyobb forgalmú vasúti pályaudvar a prágai főpályaudvar. Az utasok számára látható részeken befejezték már a rekonstrukciót, az elmúlt évek során a peronok és a csarnok felújítása volt napirenden. Ezzel készen lettek, viszont a régi felvételi épület, a Fantova budova még eddig kimaradt a sorból. Most ezt a hiányt is pótolja a pályavasúti létesítmények üzemeltetője, az SŽDC. Az art nouveau stílusban 1901 és 1909 Josef Fanta tervei alapján felhúzott épületre ráfér a felújítás, bár igaz, az utasforgalom jelentős része már elkerüli: az 1977-ben a C metró itteni szakaszának építésekor az állomás előtti rézsűt felhasználva kétszintes előcsarnokot építettek, ami közvetlen kapcsolatban van a pályaudvar aluljáró-rendszerével. Azóta a Fantova budovaban irodák kaptak helyet, illetve étterem-kávézó működött benne.
A felújítás a tervek szerint két és fél évig tart majd és összesen 212 millió koronába (hozzávetőleg 2,68 milliárd forintba) kerül majd. Az SŽDC a munkák kivitelezésével az AVERS-et bízta meg, a pénzügyi hátteret pedig a cseh állam biztosítja a közlekedési infrastruktúrákra szánt alapból.

Az épület belső terének egy részlete. A korlát alatt fut az egyik aluljáró, amiből szintén látható a kupola díszítése
(fotó: Halász Péter)

A pályavasúti szolgáltató vezérigazgatója, Jiří Svoboda a felújítás kapcsán úgy fogalmazott: a vasútállomás épületének műemléki jelentősége miatt komoly kihívás a munka, de amellett, hogy az előírásoknak megfelelő felújítást kap az állomás, igyekeznek a jövő kihívásainak is megfelelni, hogy megfelelő energiahatékonyságú épület születhessen Prága szívében.

A vágánycsarnok felújítása már befejeződött, az utasok számára ez okozta a legnagyobb kényelmetlenséget
(fotó: Halász Péter)

A munkákat a két külső toronnyal kezdik majd, a munkák második ütemében kerül sor a két oldalsó szárnyra. Az épület középső része lesz az utolsó, itt komolyabb vizsgálatoknak kell megelőznie a munkát, mivel a közelmúltban jelentősebb mértékben hozzányúltak a középső szekció szerkezetéhez. A felújítás során megújul majd az épület külseje és valamennyi díszítőelem, többek között a stukkók, különböző szobrok és domborművek, valamint az iparművészeti értékkel bíró öntöttvas elemek. A később elhelyezett különböző konzolokat és kapcsolókat eltávolítják, illetve elrejtik majd a munkák során. A tetőt is szigetelik, ám előtte a teljes tetőszerkezetet mentesítik a fát károsító élősködőktől. A felújítás után dönt majd az SŽDC az épület további hasznosításáról.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.