2019. 10. 16.

Új menetrend Csehországban

Bár már jó ideje elérhető az új cseh vasúti menetrend tervezete, az állami szolgáltató, a České Dráhy most adta hírül, milyen fontosabb változásokra kell számítani a 2019/2020-as évadban és ezek közül melyek a hangsúlyosak a ČD számára.





A 2019. december 15-én életbe lépő új vasúti menetrendben a cseh állami vasúti szolgáltató számos újdonságot kínál majd. A menetrend egyes érdekességeiről már írtunk korábban, ám akkor általában az érdekes változásokat vettük sorra. Ám mivel az új menetrendben komolyabb szerepet kapnak a magánszolgáltatók és ezáltal a verseny is, így érdemes megnézni azt is, hogy az állami vasúttásaság számára mik a legfontosabb változások. A České Dráhy ugyanis sajtóközleményt adott ki a fontosabb változásokról.

Nemzetközi forgalom


A nemzetközi forgalomban alapvetően három fontos irányban fejlesztik a kínálatot: a lengyel irányban új járatok jelennek majd meg. A később ismertetendő Porta Morvica járathoz csatlakozva Ostravától keletre Krakkó és Przemyśl felé indul új járatpár, ezzel pedig elérhetővé válik majd Kelet-Lengyelország és a lengyel-ukrán határvidék is, összességében pedig közelebb kerülhet Prágához és Európa nyugati feléhez Lvov és Kijev városa is ezen az útirányon át. Przemyśl felé Ostravából új járatpár is közlekedik majd Galicia néven: Ostrava-Svinovból 06:10-kor indul; Przemyśl városából pediog 14:40-kor indul, 13:10-kor pedig érkezik a járat, ami Ostravába 21:51-re ér vissza.
Szintén a térségben jelent változást a Báthory EC útvonalának módosítása: a járat közvetlen kocsikkal eléri majd a lengyel-belarusz határt is. A ČD nyaranta – együttműködésben a PKP InterCity-vel – szezonális járatokkal szeretné elérni a Balti-tengert térségét is, itt Swinoujście a célállomás.

Új viszonylatként jelenik meg a Berlin–Prága–Brno–Bécs–Graz viszonylatú Vindobona Railjet: ezt a cseh vasút üzemelteti majd a saját (kék) Railjet-szerelvényeivel, ám ez a járat nem decemberben, csak a májusi menetrendváltással indul majd be. A járat részben pótolja a megszűnő, a Kopernikus EN utódaként közlekedő EuroCity-vonatot, amely eleddig Prága és Lipcse között járt, ám most Lipcse kikerül a hálózatból az átmenő Vindobona kedvéért. A Vindobona Grazból 10:26-kor indul és Berlinbe 21:54-kor érkezik; ellenkező irányban 06:17-kor hagyja el a Spree-parti metropoliszt és Grazba 17:33-kor érkezik.

A menetrend újabb Railjet-vonatokkal bővül: immáron a német fővárosba is el lehet jutni a Siemens-szerelvényekkel
(fotó: ČD)

A járatot pénteken és vasárnap tehermenesíti majd a Prága–Brno, illetve Brno–Prága viszonylatú Brněnský Drák nevű járatpár, amelyet szintén Railjet-szerelvénnyel állít majd ki a ČD. A vasúttársaság ígéri: a legforgalmasabb napokon tovább erősítik a Prága és Brno között közlekedő vonatokat, főleg pedig az Ausztria felé tartó járatokat.

Új viszonylatként jelenik meg az Ostrava–Břeclav–Bécs–Graz tengelyen a Porta Moravica nevet viselő járatpár, ami jelenetős mértékben javítja az érintett térségek kapcsolatát. A járat a jelenlegi Helfštýn gyorsvonat menetvonalát veszi át. Ellenkező irányban a Bécs és Gdynia között közlekedő Sobieski EC egészíti majd ki a kínálatot.

Belföldi forgalom


A belföldi forgalomban is számos fejlesztést tartogat az utasoknak a ČD. Az egyik legnagyobb újdonság, hogy a Lužnice nevet viselő járatpárral közvetlen kapcsolatot kap Třeboň térsége és átszállás nélkül elérhetővé válik az osztrák határon fekvő České Velenice is. A naponta négyszer közlekedő járatpárok menetideje 2 óra 20 perc lesz – húsz perccel rövidebb, mint a térséget feltáró távolsági buszjáratoké.

České Velenice közvetlen vonatot kap Prágából. A rendszerváltás után nem sokkal szűntek meg erre a Bécs és Prága közötti gyorsvonatok, ekkor búcsúztak a főváros felé a közvetlen járatok, amik most visszatérnek
(fotó: Halász Péter)

Ettől függően változik a Prága és České Budějovice között közlekedő Vltava gyorsvonatok közlekedési rendje is, a menetidejük mintegy hét perccel rövidül majd a megállási rendek felülvizsgálatának köszönhetően. Ugyancsak bővül majd a Jižní expres kínalata is, ráadásul a viszonylaton tervezik a büfékocsik beállítását is a menetrendi évad során.

A Brno, Jihlava és České Budějovice között közlekedő Rožmberk gyorsvonatok esetében a kínálatot úgy bővítik, hogy a közlekedési napok korlátozásait feloldják és a járatok nagy része minden nap közlekedik majd.

A Rožmberk gyorsvonatok esetén a közlekedési napok szerinti korlátozások nagy részét eltörlik, így tiszta két órás ütemet kínálnak majd minden nap Brno, Jihlava és České Budějovice között. A képen éppen Jihlava állomásán láthatjuk az egyik ilyen vonatot az irányváltással egybekötött gépcsere közben: Brno és Jihlava között ugyanis dízelmozdonyok húzzák a klasszikus gyorsvonatot
(fotó: Halász Péter)

Prága és Klatovy között a gyorsvonatok megállási rendjének felülvizsgálatával 10-15 perccel rövidebb menetidővel számolnak majd. A peremidőszakban pedig új gyorsvonatpár indul Cheb, Pilzen és Prága között.
Az Elba-völgyi vasúton, Prága és Děčín között a napi utolsó vonatok a menetrendváltástól fogva minden nap közlekednek majd, így a német határtól 21:46-kor indul vonat, ami Prágába 23:34-kor érkezik. Új peremidőszaki vonatokat is indulnak Prága és Teplice v Čecháh, illetve Ústí nad Labem között. Az EuroCity-vonatokkal azonos minőséget biztosító szerelvények közlekednek majd az új járatokon – ígéri a ČD; az R20-as gyorsvonatok többi szerelvényében pedig a régi személykocsikat folyamtosan váltja ki modernizált járművekkel a ČD.

Ústí nad Labem felé bővül a kínálat és az Elba-völgye felé egyre több modernizált, komfortosabb kocsi váltja a régi járműveket a gyorsvonatokban. A vasútbarátok ennek kevéssé fognak örülni, de az átlagutasnak annál vonzóbb lehet majd a ČD kínálata
(fotó: ČD)

A vonatok neveiben is lesznek változások: a jelenlegi Prága–Hradec Králové–Trutnov viszonylaton gyorsvonatok a Hradečany név helyett a Krakonoš nevet kapják majd, így utalva arra, hogy a vonatok célállomása bőven túl van Hradec Královén.

Az új vasúti menetrend 2019. december 15-én lép majd életbe, a tervezet pedig a pályavasúti szolgáltató, a Správa železniční dopravní cesty (SŽDC) oldalán már most elérhető.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.