2022. 06. 15.

Mozdonyt vágtak Churban

Egyik szemünk sír, a másik nevet. A héten elbontották az RhB egyik legendás Ge 6/6 II típusú mozdonyát. De nem csupa szomorúság és nosztalgiázás határozta meg az eseményt, hiszen mindkét vezetőállást megmentette egy-egy egyesület és ha minden jól megy, mindkettőből szimulátor lesz a közeljövőben. Így él tovább a legenda.



Kedvenc svájci hegyivasutunk, a Rhätische Bahn 1965. április 5-én vette át az első két prototípus utáni első sorozatpéldányt, a Ge 6/6 II 703-as mozdonyt. A következő évtizedek során a kora legerősebb keskeny nyomtávú mozdonytípusaként, többmillió kilométert tett meg, többmillió utast és árutonnát szállított az RhB hálózatán. Sokáig teljesen elképzelhetetlen volt a rétiai vasútüzem a 700-asok nélkül. Az elmúlt években azonban az új motorvonatok beszerzésének köszönhetően felszabadultak fiatalabb mozdonyok a tehervonatokhoz is, amely az utóbbi időben a típus fő bevetési területe volt. Így végül tavaly októberben leállították héttagú sorozatból addigra megmaradt 6 mozdonyt is. A 701-est már korábban elbontották, a 707-est jelölték ki múzeumi példánynak. Ezen felül lesz még egy megtartandó gép, a többinek a sorsa azonban a lángvágó fele tartott. A 703-as gép azonban izgalmas utóéletet kaphat, köszönhetően az RhB és két egyesület közötti jó együttműködésnek.


Néhány hónappal ezelőtt még aktív tehervonati szolgálatban volt szerencsém a 703-ashoz Samedanban

A Rhätische Bahn Ge 6/6 II 703-as számú mozdonyát alapos kizsigerelés és a fontos elektromos berendezések kimentése után június 14-én tolták el saját lábán a Churban található újrahasznosító-üzembe. Itt aztán a szakértő kezek és vigyázó szemek között kezdték meg először az 1-es vezetőállás levágását. Nem egyszerű munka, hiszen itt semmilyen illesztés nincs, mindenhol lemezt, acélt és kábeleket kell vágni. A motoros körfűrész és a lángvágó végül mintegy négy óra után győzedelmeskedett. Az ebédszünet után a második vezetőállás már gyorsabban ment, itt több is a hely belül és már a tapasztalat is megvolt. Végül estefele, a munka végeztével a két vezetőállást és sok más alkatrészt, köztük a két áramszedőt is kamionra pakolták és a megcsonkított torzót hátrahagyva elindultak egy új élet felé.


Az első vágás fáj talán a legjobban. Így kezdődött a végül egésznapos munka


A telep szakemberei dolgoznak, a többiek vigyázó szeme pedig mindent ellenőrzés alatt tart. A vezetőállást röviddel az első vágások után már felakasztották a darura, nehogy a munkálatok közben megmozduljon


A svájci tévé is a helyszínen volt, a riport pedig még aznap este lement a Schweiz Aktuellben


Hosszú és keserves munka után végre sikerült minden rejtett kábelt és tartóelemet is átvágni, a vezetőállás felemelkedett


A hátrahagyott torzó nem a legszebb látvány, de soha nem látott betekintést nyújt a mozdony konstrukciójába


Miután a a másik vezetőállást is leválasztották a gépről és mindkettő felkerült a pótkocsira, már csak a rögzítés volt hátra...


...és indulhatott is a menet. Az autópályán később érdekes látványt nyújtott a szerelvény, nem mindennapi szállítmány
(fotók: Berky Dénes)

Az egyik vezetőállás a Flugzeug- und Fahrzeugwerke Altenrhein (FFA) múzeumába kerül, ahol tervezetten ősztől már a nagyközönség is kipróbálhatja majd magát egy RhB mozdony vezetőállásában, hiszen működő szimulátor lesz belőle. A másik kabint a DESM egyesület vette át, náluk is szimulátor lesz belőle, de első sorban tudományos céllal, egy integrált forgalomirányítás-mozdonyvezető szimuláció keretében. Ehhez azonban még a teljes mozdony működését meg kell építeni kicsiben (pl pneumatikus rendszerek) és a szimulációba való integráláshoz a kimeneteket is szoftveresre kell alakítani, ami nem lesz kis munka, de már többször sikerült, nem ez az első eredeti mozdonykabin itt.

Berky Dénes

Írásunk a RegionalBahn oldalán megjelent 5000. poszt.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.