InnoTrans 2014

Ezen a gyűjtőoldalon az InnoTrans 2014 szakkiállítással kapcsolatos írásaink, tudósítások érhetők el. A RegionalBahn szerkesztősége napi beszámolókkal, tematikus összefoglalókkal jelentkezik Berlinből. A napi összefoglalók mellett Facebook-oldalunk követői további érdekességekkel és friss hírekkel is találkozhatnak a kiállításról és az ott zajló eseményekről.

Beszámolók

InnoTrans 2014 – újdonságok a formatervező szemével

2014.10.18.

Az InnoTrans szakkiállításon látottak feldolgozása a végéhez közeledik – ennek jegyében ma egy különleges körképet hoztunk. A kiállításon résztvevő Lenkei Balázs ipari formatervezőt, a Sinus Design tervezőstúdió vezetőjét, és egyben az IC+ kocsik színtervének és belső formatervének megálmodóját kértük meg rövid túrára, melynek során a formatervező szemszögéből jellemezte számos kiállított jármű belső terét. Tovább »

InnoTrans 2014 – „aki nincs itt, az nem számít!” avagy magyar kiállítók Berlinben

2014.10.13.

Bár az InnoTransról szóló egyik korábbi írásunkban a lengyel járműgyártókra irigykedtünk, azért szerencsére a hazai, kötött pályával kapcsolatos cégek is jelen voltak Berlinben. Ahogy az egyik kiállító megfogalmazta: „aki nincs itt, az nem számít”. Lássuk tehát, mi mindent kínáltak az összeállításunkba kiválasztott magyar vállalkozások! Tovább »

InnoTrans 2014 – piaci impressziók

2014.10.01.

A múlt héten lezajlott berlini InnoTrans kötött pályás szakkiállításról szóló napi riportjainkból számos érdekesség kimaradt - ezekből nyújtunk át ma egy csokorra valót. Továbbra is aktív a lengyel járműipar, lassan leltári tárgy lesz a dízel Vectronból Berlinben, PTC-varázsdobozt láttunk a Siemens standján, nagy sebességgel síncsiszol a Vossloh. És persze nem feledkeztünk meg a modern üléstrendek feltérképezéséről sem! Tovább »

InnoTrans 2014 – alternatív hajtás és a kávégépek csúcsa

2014.09.26.

Alternatív hajtással kísérletezik az Alstom és előbb indul a RegioJet Kassára. A Siemens Desiro City ThamesLink-változata minden tekintetben magasra teszi a mércét, leesett állunk visszahelyezése után pedig megtaláltuk a kávégépek Vitalij Klicskóját, már ami a vasúti felhasználást illeti. Az idei InnoTrans utolsó szakmai napján látottak és hallottak összefoglalóját kínáljuk. Tovább »

InnoTrans 2014 – Napkelettől napnyugatig

2014.09.25.

Az InnoTrans harmadik szakmai napján is érdekességekkel jelentkezünk. Az olaszok harmadjára életnagyságban is elhozták a Vörös Nyilat, elővárosi vonatot építene a Talgo, és azt is megnézzük, hogy mit hoztak a Távol-Keletről, Japánból és Kínából. Az japán-amerikai járművek mellett jutott idő egy kis dízelmotor-technológiára is a Tier 4 emissziós norma árnyékában. Ami pedig a globális körkép saját nézőpontunkból centrális terét jelenti, érdekes magyar vonatkozású összefüggésekre derült fény a hálókocsik régiós piacának keresleti és kínálati oldala között. Színes körképünk harmadik kiadása egyenesen a berlini Messegeländéről! Tovább »

InnoTrans 2014 – Vásári körkép a Transmontanától a mobilklímáig

2014.09.24.

Az InnoTrans második szakmai napján is számos érdekes hírrel szolgálhatunk: eladták az ezredik FLIRT-et; jön a következő magyar Transmontana; önállóan is szerepelt a MÁV-START Utasellátója; a DB nem tud a saját menetrendjének megszűnéséről és magyar síneket is koptathat a Softronic Hyperion fantázianevű járműve. Tovább »

InnoTrans 2014 – IC+, Terra Nova és társai

2014.09.23.

Idén is megnyitotta kapuit az európai vasúti seregszemle a német fővárosban. Mai körképünkben körbejárjuk a hamarosan menetrend szerinti forgalomban közlekedő magyar IC+-t; a román Reloc Terra Nováját és még számos másik újdonságot. Tovább »

Előrejelzések

InnoTrans 2014 – Világkörkép

2014.09.17.

A 2014-es InnoTrans kapcsán adott előzetes körképünkben ezúttal a kevesebb járművek és talán csekélyebb piaccal rendelkező, ám közel sem kevésbé fontos kiállítók háza táján nézünk körbe. Nézzük, mit hoz a Škoda, a Vossloh, a Voith és sokan mások! Tovább »

InnoTrans 2014 – Újdonságok az Alstomtól

2014.09.11.

A szeptember 23. és 26. között Berlinben megrendezendő InnoTrans 2014 kapcsán összeállított „előrejelző sorozatunk” negyedik részében ismét egy nagy járműgyártó kínálatát vesszük szemre alaposabban: vajon az Alstom mivel kápráztatja el a szakmát a Messegeländén? Tovább »

InnoTrans 2014 – Újdonságok a Bombadiertől

2014.09.09.

Az InnoTrans 2014 szakkiállításról szóló előrejelzéseink sorában most a kanadai-német járműgyártó kínálatát nézzük meg. Villanybusz és többmotoros dízelmozdony is várható a berlini Messegelände térségében szeptember 23. és 26. között. Tovább »

InnoTrans 2014 – Újdonságok a Siemenstől

2014.09.04.

A szeptember 23. és 26. között megrendezendő InnoTrans szakkiállításon természetesen a Siemens is ott lesz. Nézzük, hogy mivel készül, mivel várja a szakmai közönséget az egyik legnagyobb német járműgyártó. Tovább »

InnoTrans 2014 – Újdonságok a Stadlertől

2014.09.02.

Több érdekes újdonsággal készül a svájci járműgyártó a szeptemberi szakkiállításra. Az InnoTranson közelről is megnézhetjük majd a DB AG és a szerb vasút számára épített FLIRT-motorvonatokat és minszki új villamosokat is. Tovább »

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.