2014. 09. 02.

InnoTrans 2014 – Újdonságok a Stadlertől

Több érdekes újdonsággal készül a svájci járműgyártó a szeptemberi szakkiállításra. Az InnoTranson közelről is megnézhetjük majd a DB AG és a szerb vasút számára épített FLIRT-motorvonatokat és minszki új villamosokat is.





Most induló minisorozatunkban körbejárjuk, hogy a nevesebb járműgyártók mivel, milyen új járművekkel készülnek a berlini InnoTrans szakkiállításra. A „nagyok” sorát ezúttal a svájci Stadler Rail körképével kezdjük.


A svájci székhelyű járműgyártó három új járművét mutatja majd be a berlini InnoTranson, szeptember 23. és 26. között. Mind a három jármű kifejezetten érdekes, de képet kaphat a szakmai közönség a Stadler Rail többi új projektjéről is.
A három motorvonat közül kettő az új FLIRT-motorvonatok képviselője: az egyik a szerb vasutak, a Železnice Srbije számára épült 21 darabos, négy részes járműsorozat képviselője. A FLIRT harmadik generációs változatában 212 másodosztályú, 12 elsőosztály ülőhely és 230 állóhely található, végsebessége pedig 160 km/h. A másik motorvonat a DB Regio számára épített huszonnyolc darabos sorozat része, amelyeket Rajna-Ruhr-vidéken és Pfalzban vetnek majd be a decemberi menetrendváltástól.

A DB AG két új FLIRT-motorvonata
(fotó: Uwe Miethe / DB AG)

A szerb FLIRT-eket a grafika után élőben is megnézheti a szakma Berlinben
(grafika: Stadler Rail)

Alighanem komoly érdeklődés övezi majd a Minszk számára épített Metelica nevű villamostípust is. A Stadler Rail minszki leányvállalatának új fejlesztése az egyszerű, ám robusztus közúti vasúti jármű. Az alacsonypadlós kialakítású jármű jelentős férőhelyszámot tud felmutatni, így alkalmas a városi és a regionális forgalom kiszolgálására is.

A fehérorosz leánycég terméke, a Metelica fantázianevű villamos
(fotó: Stadler Rail)

A járműgyártó standján az ígéretek szerint kiállítják az SBB számára tervezett nagysebességű motorvonatok; a berlini kisprofilú metrók és a moszkvai Aeroexpress makettjét is. Ugyancsak érdekesnek ígérkezik a Stadler-csoport szervizeseinek bemutatkozása is: a Magyarországon is ismert rendszert egyre több megrendelő használja a svájciak kínálta szolgáltatást.

Az InnoTrans 2014-el kapcsolatos írásaink ide kattintva gyorsan elérhetők.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.