2011. 09. 16.

Ösi emléke

Nem is olyan régen még az ÖBB meglehetősen nagy gondban volt kocsik tekintetében – a DB AG viszont éppen nem annyira. Így adódhatott hát, hogy néhány leállított InterRegio-kocsi végül kölcsönben a sógoroknál kötött ki. A fehér vagy éppen szürke, netán ezek kombinációjából álló színekben pompázó kocsik pedig hamarosan megkapták a „Kühlschrank-Ösi” nevet, utalva a hűtőszekrényekhez hasonló színárnyalatokra.

A kölcsön-kocsik ritkán fordultak elő Bécs környékén. Leginkább valami távoli vidékről érkező IC-ben fordultak elő erősítésként, vagy éppen valamelyik éjszakai vonatban, jobbára a hamburgi Hans Albersben közlekedő ülőkocsik formájában találkozhattunk velük.
Bő két esztendeje a Westbahnhofon egy szokatlan kocsi figyelt az egyik induló vonat végén. Az induló InterCity utolsó kocsija ugyanis egy szürke-sötétszürke-fehér színezésű kocsi volt. A járgány egy „Kühlschrank-Ösi” volt.
 
(fotók: Halász Péter)

A kocsi pályaszáma D-ÖBB 51 80 84-95 077-4 volt. A sorozatjele Bimdz268.6, honállomása pedig DB Fernverkehr AG Münchenben lévő telephelye. A jármű 200 km/h sebességgel közlekedhet és Németországra, Ausztriára és Svájcra érvényes „kis RIC” volt rajta. Érdekesség a D-ÖBB tulajdonosjelzés, hiszen az osztrák vasútnál a 81-es országkód és az A-ÖBB jelzés a megszokott.
Az ÖBB kocsihiánya az elmúlt hónapokban sokat enyhült, hiszen most már az osztrákok adnak bérbe a hollandoknak kocsikat és a cseheknek is adtak el járműveket.
Magyarics Zoltán 2010. március 20-án Bischofshofenben lencsevégre kapott egy olyan vonatot is, amiben egyszerre négy „Kühlschrank-Ösi” is helyet kapott. Az első két kocsi teljes másodosztályú vagon (a második ráadásul valódi „Kühlschrank”), a további két, távolabbi kocsi pedig első- és másodosztályú jármű
(fotó: Magyarics Zoltán)

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.