2011. 12. 20.

Óriáshurok

A bécsi villamoshálózat legutolsó nagy átszervezése három éve történt: akkor a Ringen járó viszonylatokat vonták össze a J és az N vonalakkal. Most újabb változtatásra készülnek, ezúttal a város dél-keleti részén készülhetnek az utasok a viszonylatok változtatására. Ismét lesz körvillamos a Ringen?


„Ne játszadozzanak a 71-essel!” – üzente a városvezetésnek még két esztendővel ezelőtt Renate Angerer, az osztrák főváros Simmering kerületének vezetője. Akkor arról szóltak a tervek, hogy egyrészt átszámozzák 4-esre a viszonylatot, másrészt meghosszabbítják, a Schwarzenbergplatz helyett ugyanis a Ringen fordult volna a viszonylat, de felmerült a D-vel való összekötése is, így egy óriásviszonylat jött volna létre. Akkor végül sikerült a tervet megfúrni és az erre vonatkozó indítvány bekerült a fiókba.
A 71-esen közlekedő E2+c5 szerelvény – elől a 4313-as motorkocsi – a Schwarzenbergplatzról fordul a vonal végállomási hurkába

Ahonnan most előkerült ismét. A tervek szerint 2013-ban átszerveznék a viszonylatok Bécs dél-keleti részén. A környéken jelenleg két villamosvonal van: a Westbahnhof felől érkező 6-os a Központi Temető, a Zentralfriedhof 3-as kapujáig jár. A 71-es pedig a Ring szélétől, a Schwarzenbergplatztól a Központi Temető mellett elhaladva Kaiserebersdorfnak biztosít kötött pályás kapcsolatot. A vonalak ráadásul Kaiserebersdorf és Simmering városrészek egy részének metrókapcsolatot is biztosítják.
A Wiener Zeitung birtokába jutott előterjesztésből kiderül, hogy 2013-ban megcserélnék a két viszonylat külső végállomását: a 6-os járna Kaiserebersdorfba, míg a 71-es csak a Zentralfriedhof 3. Tor végállomásig járna.
A viszonylat külső végállomásaként 2013 után nem Kaiserebersdorfot kellene majd kiírni

A 71-es belső végállomása a Schwarzenbergplatzról átkerülne a Ring északi részéhez, a Börse megállóhoz. Arról, hogy ott pontosan milyen formában fordulnának a villamosok, még vitáznak az illetékesek.
A helyi adottságok ismeretében a Börsénél csak egyetlen lehetőség adódik. Eszerint a Ring–Schlickplatz–Kolingasse–Pergeringasse–Wipperlingstraße–Ring hurokvágányon fordulna a viszonylat. Ezt a hurkot jelenleg nem használja semmi, legfeljebb forgalmi zavarok és terelések idején váltanak itt irányt az erre közlekedő 1-es és D jelű villamosok, valamint előszeretettel állnak itt félre nosztalgia-szerelvényekkel.
A Wiener Linien szóvivője, Dominik Gries szerint egy biztos: a Karlsplatzot érinti majd a villamos. Ez a kijelentés meglehetősen érdekes, mert ha így lenne, akkor aligha járhatna a jelenlegi vágánykapcsolatok segítségével a Ringen a villamos; ehhez új váltók és új vágányszakaszok építése szükséges. A logikus megoldás az Opera felé vezetés, úgy, ahogy a D jelű viszonylat is közlekedik.
A tervek szerint 2013-tól felhagyják a schwarzenbergplatzi végállomást, a 71-es villamosok a Ringen át a Börséig járnak majd
(fotók: Halász Péter)

Alternatívaként egyébként felmerült, hogy ne a Börsénél forduljon hurokban a villamos, hanem a belvárost a Ringen kerülje meg, éppúgy, mint 2008 ősze előtt az 1-es és a 2-es viszonylat és az „óriáshurok” után induljon vissza a külső végállomás felé.
Egy viszont biztos: a 71-es villamos – éppúgy mint az O és D jelű vonalak – megtartják hagyományos, a régmúltat idéző viszonylatjelzésüket 2013 után is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.