2012. 01. 20.

Buszos mérföldkő: jönnek a csuklósok

A vasúttal foglalkozó szimulátorok mellett nem árt szót ejteni egy másik népszerű programról sem. A RegionalBahn Blogon ezentúl igyekszünk teret biztosítani a népszerű német városi busz szimulátornak, az OMSI-nak is. Ezúttal egy fontos fejlesztési lépcsőről adunk hírt: elkészült az első csuklós busz béta verziója.

Az egyéves szülinapjához közelítő Omnibussimulatorhoz egyre színvonalasabb buszok jelennek meg. A néhány hete kiadott MAN NL202-es busz az első kiadott gyári kiegészítőnek tekinthető, beüzemélésében a szimulátor készítői segédkeztek. A busznak készül a nagytestvére, az MAN gyár egykor elterjedt MAN NG272-es csuklós busza is, amelyet az OMSI programozói Marcel Kuhnt és Rüdiger Hülsmann készítenek.
Az MAN NG202 berlini kivitelben készül, az OMSI hivatalos fórumán a fejlesztők folyamatosan beszámolnak a busz állapotáról
(forrás: OMSI fórum)

A csuklós busz leprogramozása eddig is lehetséges volt, de a megfelelő működéséshez bele kell nyúlni a programba. Jelenleg az OMSI nem tudja a második és a harmadik ajtó leszállásjelzését külön kezelni. Ezért hiába van – egyébként nem kevés – háromajtós busz a programhoz, a kettes ajtót mindenképp ki kell nyitnunk a leszállásjelzés eltörléséhez. További probléma volt eddig a megfelelő csuklóanyag elkészítése is.
Bár említettük az imént, mostani írásunk főszereplője azonban nem az MAN gyár klasszikusa, hanem egy fiatalabb csuklós, a lengyel Solaris cég Urbino 18 típusa – ez került ugyanis elsőként a felhasználók elé.
Íme a Solaris Urbino 18. A busz jelenleg még nem a legszebb, kifejezetten köztes fejlesztési stádiumban van, de mégis ez az első vezethető csuklós

A busz kiválasztásakor hibaüzenetet fogunk kapni, kattintsunk a „cancel” gombra, a busz be fog töltődni

A busz fejlesztését jóval korábban elkezdték mint az előbb említett gyári kiegészítőt, de a készítők is a fenti akadályokba ütköztek. De a hivatalos kiegészítő elkészüléséig letölthetővé tették a busz próbaverzióját, addig is gyakorolhassuk a csuklós vezetését. A busz jelen állapotában teljes egészében vezethető, de a kijelzők nem működnek, illetve nem láthatóak. De, ha a felső menűsorban beállítjuk a viszonylatot és a célállomást az utasok fel fognak szállni.
A műszerfalon még szinte semmit nem animáltak

Jegykiadó már van, de még nem működik, és a jegyek is a levegőben lógnak

A kamerabeállítások sem a legtökéletesebbek

A háromajtós kocsi hátsó ajtaja jelenleg nem működik, azt nem is rakták be a járműbe, illetve az utasok a pótkocsit eleve nem is használják. A leszállás a második ajtónál történik, de sajnos a leszállásjelzésről nem kapunk visszajelentést. A kettes ajtó ennek ellenére automatán nyílik leszállásjelzés és az ajtófék behúzása után. Fontos tudni, hogy a busz még igen optimizálatlan, ami azt jelenti, hogy hatalmas gépigénye van. A tesztképként szolgáló kétmagos, 3 gigahertzes órajelű gépen az eredeti pályán, Spandauban egyáltalán nem fog működni. Érdemes a kisebb gépigényű pályákon próbálkozni vele, például Bad Kinzauban vagy a másik alappályán, Grundorfban. A buszt vezetve a jegyértékesítést szintén ki kell kapcsolni, az még nem működik rendesen.
Íme az utastér, amely a busz egyik legszebben kidolgozott része

A pótkocsi és a hiányzó hármas ajtó. Utóbbit majd a végleges változatban helyezik el
A busszal jóval nehezebb kanyarodni, mint egy szóló kocsival. Figyelembe kell venni a pótkocsit is, a busz ennek gyakorlására tökéletes

A Solaris a Bad Kinzau meredek emelkedőin és szerpentinjein is megállta a helyét. Nagyobb gépigényű pályán azonban még ne próbálkozzunk a kocsival

A jármű jelen pillanatban csak a gyakorlásra használható, a hivatalos kiegészítő – az MAN NG272-es – kiadása után azonban egy remek jármű lehet belőle. Az MAN NG272 kiadásáról még nincs pontos információ, az OMSI születésnapja február 18-án lesz, de a busz még messze van a kiadástól az eddigi hírek szerint.

Óvári Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.