2012. 04. 12.

A GYSEV is a FLIRT-re szavaz

Kiderült, ami már eddig is tudható volt: a GYSEV a Stadler FLIRT motorvonatai mellett tette le voksát. A sajnálatos módon csak magyarországi forgalomban alkalmazható vonatok gyártására vonatkozó szerződést aláírta a megrendelő és a gyártó képviselője.




A Stadler Rail 20,3 millió euró, azaz közel hatmilliárd forint értékű motorvonat-tendert nyert meg. Ezért a csinos összegért négy elővárosi motorvonatot épít majd a GYSEV számára. A 2014 folyamán forgalomba álló szerelvényeknek magyar vonatkozása is van: a Stadler szolnoki telephelyén készülnek a kocsiszekrények.
Az erről szóló szerződést a kötelező moratórium lejárta után írta alá a GYSEV és a Stadler Rail.
Otthonos látvány lehet Sopronban a GYSEV-FLIRT
(ami nem mellesleg nem Flört vagy éppen Delfin netán Gyík, ahogy egyes újságírók neveznék)

A kontraktus értelmében egy vonat 5083000 euróba kerül a közlemény szerint – ez közel 1,5 milliárd forintot jelent. A járműbeszerzés költségeinek 85 százalékát EU-s forrásokból fedezik. A GYSEV eredetileg kétáramenű vonatot rendelt volna, de ez drága volt, így csak a Magyarországon is alkalmazott rendszert kérték csak a vonatokba, kizárva az ausztriai közlekedés lehetőségét.
A Stadler a szerződés életbe lépésétől számítva 620 napra szállítja az első, míg 710 napra az utolsó vonatot is köteles leszállítani.
A szerelvények impozáns, a GYSEV arculatába illeszkedő színterve
(grafikák: Stadler Rail)

A vonaton 160 ülőhely lesz, ennek jelentős része páholyos kialakítású lesz. Emellett 200 álló utas is helyet kap majd a szerelvényen. A vonatok engedélyezett legnagyobb sebessége 160 km/h lesz, legnagyobb gyorsítóképessége pedig 1,2 m/s2.
A vonatok a Győr és Sopron, valamint a Sopron, Szombathely és Szentgotthárd között pályán állhatnak szolgálatba. Utóbbi esetében a német rendszerű vonatbefolyásoló berendezés megléte is előírás, így várhatóan ez lesz az első, csak 25 kV 50 Hz alatt üzemelő, PZB-vel felszerelt FLIRT.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.