2012. 04. 22.

Két vonat összeütközött Amszterdamban

Amszterdam belvárosában szombat este összeütközött két személyszállító vonat, a balesetnek nagyon sok sérültje és halottja is van.

A holland vasúttársaság jelentése szerint Amszterdam központjában, a Westerparknál kevéssel 18 óra után történt a baleset. Egy gyorsvonat és egy helyi szerelvény ütközött össze, a szerencsétlenség oka egyelőre nem ismert. Nem tudni, hogyan került ugyanarra a vágányra két, egymással szemben közlekedő személyvonat. A baleset miatt a környéken leállt a közúti forgalom is.
Ed Kraszewshki rendőrségi szóvivő szerint a sérültek száma meghaladja a 120-at. Közülük 70 ember könnyű, 51 pedig súlyos vagy nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Csonttörésekről, nyaki sérülésekről és zúzódásokról érkeztek jelentések.
Időközben – vasárnap – belehalt sérüléseibe egy 68 éves holland nő, aki az előző este az Amszterdamban összeütközött két személyszállító vonat egyikén utazott, tudatta közleményben a városháza. Eberhart van der Laan polgármester részvétét fejezte ki a hölgy hozzátartozóinak.
Helyszíni tudósítások szerint a baleset után sérültek sokasága várt arra, hogy mentőautó kórházba vigye őket, miközben rendőr- és tűzoltóautók is voltak a helyszínen, ráadásul a mentésben egy helikopter is részt vett.
A baleset helyszínén készített képeken látható, hogy egyik vonat sem siklott ki, és a komolyabb károk sem keletkeztek bennük.

MTI, RegionalBahn.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.