A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MTI-hír. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MTI-hír. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. 10. 22.

Siklás nyugaton

Mintegy félszáz utas volt az MTI híre szerint a Szombathelyről Veszprémbe tartó 9021-es számú személyvonaton, amikor az Ostffyasszonyfánál kisiklott október 21-én este. Szerencsére nem sérült meg senki sem a balesetben, de a helyreállítás sokáig tart.

2014. 06. 10.

Dunakeszin készülhetnek a budapesti Urbosok

A külgazdasági kihívásokra Magyarország az újraiparosítással válaszolt, ennek pedig jelentős területe a járműgyártás – mondta Szijjártó Péter, kijelölt külgazdasági és külügyminiszter helyettes kedden Budapesten abból az alkalomból, hogy a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a spanyol CAF S.A.-val megállapodást írt alá vasúti járművek gyártására.

2014. 05. 21.

A Siemens hozza az ETCS-t

A Siemens vasúti biztosítórendszereket szállít három magyarországi vasúti szakasz fejlesztéséhez – tájékoztatta a társaság közleményben az MTI-t kedden. Az ETCS 2-es szintű vonatbefolyásolást a székesfehérvári, záhonyi és békéscsabai fővonalak egy részén építik ki az elkövetkezendő másfél évben. De vajon valóban százhatvannal mehetnek majd a vonatok?

2014. 03. 19.

A második a negyvenkettőből

Bemutatta a sajtónak a MÁV-START a Stadler Railtől vásárolt negyvenkét új FLIRT-motorvonat egyikét. A 415 062-es premierjén a MÁV-csoport és a szaktárca vezetése is jelen volt.

2014. 03. 05.

Bemutatták az IC+-t!

Bemutatták a MÁV saját fejlesztésű IC+ kocsijának két prototípusát szerdán a budapesti Nyugati pályaudvaron.

2014. 02. 15.

Tovább bővült a regionális díjszabás

Szombattól már 30 regionális vonalon lehet egységesen 25 százalékkal olcsóbban utazni – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

2014. 01. 19.

Olcsóbb jegyek a mellékvonalakon

Február közepétől újabb 15 mellékvonalon lesz elérhető a regionális vasúti tarifa, az ehhez kapcsolódó kedvezmény mértéke pedig 15-ről 25 százalékra emelkedik – jelentette be vasárnap Győrben sajtótájékoztatón Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

2014. 01. 11.

Nyáron jön Willy Brandt!

Hosszas vajúdás után várhatóan 2014 júliusában elindul a próbaüzem az új berlini nemzetközi repülőtéren, a Willy Brandt nevét viselő Berlin-Brandenburg Intartnationalon, a BER-en.

2013. 12. 31.

Tűz a Traianuson

Kigyulladt a Traianus nemzetközi gyorsvonat egyik kocsija a Békés megyei Murony községnél. A balesetben senki sem sérült meg, de legalább egyórás késésekre kell számítani a Budapest-Békéscsaba vasútvonalon – közölte a MÁVINFORM sajtóügyeletese kedd délután az MTI-vel. A tüzet kora este eloltották.

2013. 12. 02.

Szembemenesztés Vácnál

Alig 300 méterre állt meg egymástól a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon Vác és Verőce állomások között az Avala nemzetközi gyorsvonat és a Szobra közlekedő személyvonat. A két vonat azonos vágányon, szemben haladt egymással hétfő délelőtt – közölte a MÁVINFORM sajtóügyletese az MTI-vel.

2013. 11. 19.

Bevált a kötelező jegyelővétel

Bevált a kötelező jegyelővétel a svájci vonatok esetén: az utasok jelentős része elfogadta a fedélzeti jegyváltás megszűnését, ezzel a SBB pedig tehermentesítette a kalauzokat, hiszen szinte mindenhol van már pénztár vagy jegyautomata. Ha mégsem, akkor természetesen marad a pótdíjmentes jegykiadás.

2013. 11. 08.

Megkezdte működését az unió hetes számú vasúti árufuvarozási folyosója

Megkezdte működését pénteken a MÁV irányításával az Európai Unió hetes számú vasúti árufuvarozási folyosója, az RFC7, amely Prágát köti össze Athénnal.

2013. 10. 31.

Sztrájkbizottságot alakítottak a mozdonyvezetők

A Mozdonyvezetők Szakszervezete szerdán megalakította sztrájkbizottságát, miután a munkáltató 2014. január 1-jei hatállyal felmondta a 10 éve folyamatosan alkalmazott mozdonyvezetői bértáblát – közölte a szakszervezet az MTI-vel csütörtökön.

Nagyobb konténerterminál Sopronban

Ötödével bővítette soproni konténertermináljának kapacitását a GYSEV Cargo Zrt. – jelentette be a szerdai projektzáró sajtótájékoztatón Skála János vezérigazgató.

2013. 10. 13.

Balhé a váci vonalon

A MÁV kezdeményezte, hogy a Göd–Vác vasútvonalon a felújítás alatt is lehető legyen a kétvágányú forgalom – közölte a MÁV-START szóvivője az MTI-vel október 11-én.

2013. 09. 28.

Hírek a távirdából

Szombat reggel egy szokatlan összeállítással köszöntjük olvasóinkat. Az elmúlt nap vasúti fejlesztések kapcsán megjelent híreiből nyújtunk át egy csokrot. Wifi-telepítés az állomásokon, megújul Tatabánya pályaudvara és végül egy személyi hír: Dávid Ilona a CER-ben is jelen van. Az MTI híreiből válogatunk.

2013. 09. 27.

Hivatalosan elkészült a 30a

Elkészült a Kelenföld–Székesfehérvár vasúti vonalszakasz felújításának második üteme, a Kelenföld és Tárnok között elvégzett korszerűsítési munkálatok nettó 30,9 milliárd forintba kerültek, a beruházást Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át pénteken – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel.

Nagyszabású balatoni vasútfejlesztések kezdődnek

Csütörtöki ülésén elfogadta a Balaton körüljárhatóságának és vasúti megközelíthetőségének megvalósíthatósági tanulmányát a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT), az összesen mintegy 100 milliárd forintos nagyságrendű program első ütemének megvalósítása a Lepsény–Szántód vasútpálya rekonstrukciójával kezdődik.

2013. 09. 19.

Kiszámíthatóság jöhet a vasúti közlekedésben

Aláírták a tíz évre szóló vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződéseket a megrendelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), valamint szolgáltató MÁV-START Zrt., illetve a GYSEV Zrt. képviselői csütörtökön Budapesten.

2013. 07. 26.

Ismét elégedettséget mér a MÁV-START

A MÁV-START a következő két hétben hétezer kérdőívet oszt szét az utasok között annak felmérése végett, hogy a tavaly ősszel elkezdett járműfelújítási és szolgáltatásfejlesztési programja nyomán változott-e érzékelhetően az utasok véleménye. Csütörtöktől a vonatokon és az interneten keresztül lehet részt venni a közvélemény-kutatásban. Tavaly már volt egy hasonló, ám sok kérdést felvető kampány.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.