2012. 07. 05.

Belvárosi hőség

Nem csak Budapesten tikkasztó a hőség, hanem egy országgal nyugatabbra, Ausztriában is. Amíg a hegyek között kellemes 21-25 fok honol, addig az osztrák fővárosban az elmúlt napokban bőven harminc fok feletti értékeket jeleztek a hőmérők. A nagy hőségben pedig a bécsi helyi közlekedés sem működik tökéletesen. Az elmúlt hétvégén pedig több viszonylaton is leállt a forgalom vagy éppen csak akadt valami, ami mozogjon. No hiszen, a hőmérséklet rekodértékű volt: 37,7 °C-t mértek Bécsben.


Az elmúlt szombaton a hőség miatt volt olyan autóbusz-viszonylat, amelyet jóval korábban le kellett állítani, mint ahogy azt az üzemidő engedte volna. A meleg első áldozatai a két belvárosi mikrobuszos viszonylat, a 2A és a 3A voltak.
Történt ugyanis, hogy a nagy melegben több autóbusz meghibásodott, jobbára a hűtővíz-rendszerükkel voltak bajok. Emiatt a Wiener Linien úgy döntött, hogy mivel nincs már mit közlekedtetni a Schwarzenbergplatz és a Neubaugasse között ingázó 2A járaton, így az este fél nyolcas üzemzárás helyett már jóval korábban leállították a forgalmat a járaton – pótlás nélkül. A Schottenring és a Stephansplatz között közlekedő 3A utasai kicsit jobban jártak: ha jóval ritkábban is, de jártak a buszok.
Nem bírják a hőséget a Wiener Linien kisbuszai

Dominik Gries, a Wiener Linien szóvivője megerősítette a hírt: szombaton a hőség miatt valóban voltak fennakadások a két viszonylat forgalmában. Gries úgy fogalmazott: a nagy meleg, az öreg autóbuszok és a sorozatos balszerencse összjátékának köszönhető a szombati rendkívüli eseménysorozat. A szóvivő hozzátette: vasárnap – amikor a két viszonylat egyébként sem közlekedik – megjavították az autóbuszokat, a hét azóta eltelt napjai pedig jelentősebb zavar nélkül teltek el.
A érintett két viszonylaton a Volkswagen-alapokra épülő Kutsenits City IV - KB 235 típusú buszok közlekednek
(fotók: Halász Péter)

A két viszonylaton összesen tizenkét, Volkswagen alvázra épített Kutsenits City IV - KB 235 típusú jármű közlekedik. A kocsikat a Wiener Linien 2005 márciusa és novembere között állította forgalomba és a már idézett Dominik Gries nyilatkozatában azt is jelezte: e kocsik élettartamának vége felé járnak. A háromtengelyes jármű hajtásáról egy 235 lóerős motor gondoskodik. A motor üzemanyag-ellátása különleges: az indítás benzinnel történik, a jármű azonban üzem közben a Wiener Liniennél szokásos üzemanyagot, folyékony földgázt fogyaszt. A 6,9 méter hosszú kocsiban 17 ülőhely van – ebből öt lecsapható ülés – és tíz állóhely. A Spetterbrücke garázsban honos kocsik egyébként a Wiener Linien első, teljes egészében klimatizált utastérrel rendelkező járművei voltak.
A Wiener Linien szóvivője azt is jelezte: az év végén szolgálatba állítják a típus utódait, a villamos hajtású kocsik már gyártásban vannak.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.