2012. 09. 07.

Több helyet a villamosban!

Az utasok nyomásának engedve átalakítja a Wiener Linien az alacsonypadlós villamosok belsejét. Egyelőre kísérletképpen egy viszonylat egy kocsijában hajtották végre a változtatásokat, de ha beválik az ötlet, valamennyi ULF sorra kerül majd.




A bécsi városi közlekedési eszközök a csúcsidőszakban és a frekventált vonalakon krónikusan túlzsúfoltak. Persze, ennek megvan a maga oka: a népszerű közlekedési mód mellett a kocsik kialakítása sem tükrözi a tényleges utasigényeket. Gondoljunk csak az ULF-villamosok szűkös belső terére: az ajtótlan oldalon két ülés van, állóhely legfeljebb az ajtók környékén akad, ahol viszont az utascserét nehezíti az ott álló utas.
Az ULF utastere az „alapkivitelben”. Állóhey nem sok akad
(fotó: Magyarics Zoltán)

A Wiener Linien többek között a nyári metrópótló villamosokon szerzett tapasztalatok nyomán úgy döntött, hogy átalakítja az alacsonypadlós villamosok utasterét, annak elrendezését. Hat ülés feláldozásával megfelelő helyet alakítottak ki a babakocsival vagy kerekesszékkel utazók számára, így ők már nem akadályozzák az utascserét. Ráadásul ezen a helyen több álló utas is elfér úgy, hogy nem zavarják az utascserét.
A próbakocsin nem csak a belső tér változott meg, hanem a kocsi külsején is alakítottak. Az első fényszórók mellett például helyzetjelző LED-sor kapott helyet.
Hat ülés feláldozásával tágas helyet alakítottak ki a babakocsi vagy éppen a kerekesszék számára, de állóhelyből is több lett a villamoson

Egyelőre egyetlen kocsit alakítottak át ilyen módon, de ha sikeres lesz a megoldás, a többi járművön is bevezetik

Külön LED-es helyzetjelzőt is kapott a B sorozatú ULF
(fotók: Johannes Zinner / Wiener Linien)

A próbaüzem alanya a 631-es pályaszámú, B sorozatú ULF lett. A kocsi a 43-as viszonylaton közlekedik a Schottentor és Neuwaldegg között. A Wiener Linien úgy nyilatkozott: ha sikeres lesz a próba, akkor valamennyi alacsonypadlós villamos átalakítására sort kerítenek.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.