2012. 10. 15.

Nosztalgiák találkozása

Bár az időjárás nem kényeztette el a villamosbarátokat, de mégis érdemes volt a szitáló esőben a budai villamosvágányok mellett lesben állni. Négy viszonylaton négy különböző villamos rótta a köröket vasárnap Budapesten – tisztelegve a 125 évvel ezelőtt elindított budapesti városi villamosvasút emléke előtt.




Bengáli, Ezres és a két favázas villamos várta a villamosbarát, nosztalgiázni vágyó utasokat a Moszkva téren Széll Kálmán téren. A Bengáli a Deák Ferenc térre; a két favázas, a 436-os és a 611-es a Boráros térre és a Batthyány térre, míg a 1074-es Hűvösvölgybe ingázott. A nap különlegessége volt, hogy a megszokott 400 forintos egyszeri menetjegy mellett napijegyet is válthattunk a nosztalgiajáratokra a kalauzoknál. Ezt a lépést csak üdvözölni tudjuk, így még több utast, villamosbarátot lehet a nosztalgiaszerelvényekre felcsábítani.
Beszámolónkat célszerű az események elején kezdeni. Nem csak a négy említett nosztalgiakocsi volt jelen: a forgalmi tartalék szerepét a 3885-3888-as UV-párosra osztottak. A Zugló kocsiszínből kiálló szerelvény az Orczy téren kanyarodik a Fiumei út felé, hogy a Nagykörúton át érje el a Széll Kálmán teret, ahol a régi 56-os villamos hurokvágányán pihent a páros

Az Orczy tér egy másik jármű megjelenésével is kecsegtetett. A Debrecenből érkezett 492-es pályaszámú Bengái a Baross kocsiszín lakója, innen indult vasárnapi szolgálatára a nem is annyira öreg villamos

Egy másik meglepetés a 7123-as pályaszámú hóseprő mozdony megjelenése volt. Ő ugyancsak a régi 56-os villamos hurokvágányán várta a kíváncsi villamosbarátokat. A háttérben éppen a Bengáli távozik a Nagykörút felé vezető összekötővágányról, hogy elfoglalja a felszállóhelyét az 59-es és a 61-es villamosok megállóhelyénél

A nosztalgiavillamosok közül a Batthyány téri és a Deák Ferenc téri járatok felszállóhelye az 59-es és a 61-es villamosok megállóhelyén volt...

...eközben a forgalmi kocsik a Várfok utca felőli vágányra terelve közlekedtek

Az 59-es villamos indulása után a 611-es is útnak eredt a Batthyány tér felé

A favázas nyomába pedig egy forgalmi 61-es eredt

Eközben a 1074-es felkocogott Hűvösvölgybe

Rövid pihenő után a légfékes kocsi az 56-os villamos régi hűvösyi végállomásán vágott át. A végállomás az új közös autóbusz- és villamosvégállomás 1999-es átadásááig működött

Az öreg villamos itt már az Alsó Völgy utca mentén robog hegynek felfelé


Az igen jó házzal közlekedő kocsikra útközben is fel lehetett szállni. Itt éppen a Nagyhíd megállónál pihent meg az 1074-es

A 611-es eközben a Batthyány tér felé kocogott

A találkozás a forgalmi kocsikkal a Duna partján sem maradhatott el
(fotó: Óvári Péter)

A 492-es pedig a Széll Kálmán tér és a Deák Ferenc tér között szállíotta az utasokat

Általában csak ICS-ket és Tátrákat látunk a Gellért téren kanyarodni. Ezúttal azonban a Bengáli is végigcsikorgott a Bartók Béla útra vezető íven
(fotó: Óvári Péter)

A Széll Kálmán tér és a Deák Ferenc tér közötti kapcsolat csak irányváltással működik. A Bengáli a híres „bútorváltónál” váltott irányt

Valamikor erre is sűrűn megfordultak a Bengálik, hiszen a Bartók Béla úton át érhető el szülőhelyük, az egykor volt Füzessy Áprád Főműhely
(a másképpen nem jelzett képeket Halász Péter készítette)


 Majdnem kortársak. Igaz, az ICS-k teljesen új alapokon nyugszanak és a Ganz építettek őket, míg a Bengálik legalábbis könyv szerint felújításként készültek az FVV főműhelyében
(fotó: Óvári Péter)

A RegionalBahn szerkesztősége valamennyi villamosbarát nevében is köszöni a BKV és a BKK szakembereinek közreműködését, erőfeszítését, amelyek nélkül e rendkívül különleges nap nem jöhetett volna létre.

Halász Péter, Óvári Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.