2013. 03. 28.

Lesznek saját kocsik a HKX-nél

Végre saját kocsikkal üzemelhet a német magánvasúti szolgáltató, a HKX Hamburg és Köln közötti járata. Ez pedig azt is jelentheti, hogy végre nem szükségmenetrenddel, hanem az eredetileg tervezett teljes kapacitással működhet a társaság vonata.



Aláírták a HKX és az EuroMaint Rail közötti kontraktust, amelynek értelmében összesen hat, egykori ÖBB-s motormellékkocsit újít fel első körben a Köln és Hamburg közötti távolsági forgalom számára.
A „csomagban” két egykori vezérlő- és négy köztes személykocsi van. A járművek felújítása során elektronikus foglaltságjelzőket, az ülések mellett konnektorokat és wifit kapnak. A középkocsik közül kettő fülkés marad, a maradék pedig termes kialakítású lesz. A munkákat még idén szeretnék befejezni, emellett pedig a HKX további két szerelvény felújítására rendelkezik opciós jogokkal a szerződés szerint.
A HKX jelenleg a Regentalbahntól és más magáncégektől bérelt személykocsikkal és mozdonyokkal közlekedteti vonatait Hamburg és Köln között. A járművek korábbi felújítása kútba esett, miután a kiszemelt lengyelországi partnert eladták és a továbbiakban nem vállalta a munkákat.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.