2013. 09. 09.

A Westbahn megy, az ÖBB jön

Változások várhatók a decemberben átadott új Westbahn mellett a „pusztában” fekvő Tullnerfeld állomásán. Ugyanis a Westbahn felárat kér a közlekedési szövetéségi jegyekkel utazó utasoktól. Az ÖBB rámozdult a témára: a több vonatot állítanak meg az új állomáson.


December közepén adták át a forgalomnak az új bécsi főpályaudvar mellett a Westbahn új szakaszát. Az új pálya új állomást is kapott: Tullnerfeld tipikus átszállópont lehetne a környékből Bécsbe tartó ingázóknak – ha a kínálat vállalható lenne. A kasszasiker viszont elmaradt, ugyanis sajátos megoldásként egyik irányban, St. Pölten felé az ÖBB IC-járatai; Bécs felé pedig a Westbahn járatai álltak meg. Így az utasok meg voltak lőve: a „féllábú” menetrend miatt nem lett éppen népszerű a csomópont.

Kicsit kopár, kicsit messze van mindentől – a féllábú menetrend miatt nem éppen vonzó a tullnerfeldi vasútállomás
(fotó: Halász Péter)

Mindeközben a magánvasút, a Westbahn több közlekedési szövetséggel is tengelyt akasztott, vagy legalábbis megromlott a viszony. A salzburgi SVV megrendelte a Westbahn járatait a Salzburg - Freilassing szakaszra, de nem fizette ki őket. A Westbahnnak így érthető módon nem érdeke a folytatás, ráadásul idén decembertől a salzburgi főpályaudvar átépítése miatt eddig szűkös állomási kapacitás is bővül, így nem muszáj már szinte üresen Freilassingba járatni a vonatokat. Így a Westbahn arra jutott, hogy saját maga nem finanszírozza a vonatok közlekedését és szeptember 2-ától a járatok csak Salzburg Hauptbahnhofig járnak, nem mennek át Németországba.
Tullnerfeld hasonló okból került ki a menetrendből: valószínűleg a VOR-ral és az alsó-ausztriai közlekedési szövetséggel sem felhőtlen a viszony, ugyanis szeptember 9-étől a VOR és a VVNB jegyei mellé felárat kér a Westbahn GmbH a vonatain. Egészen pontosan utazásonként 2-3 eurós felárat kérnek, de ezt „havibérlet” formájában is meg lehet váltani: 69 euróba kerül a közlekedési szövetség jegyei mellé a felár-bérlet a Westbahn vonataira, ha valaki hétköznap reggel 9-ig vagy 15:30-19:00 között, pénteken pedig 13:30-19:00 között utazik.

A Westbahn KISS-eire a csúcsidőszakokban a VOR vagy a VVNB jegyeivel utazóknak felárat kell venni
(fotó: Halász Péter)

Az ÖBB viszont egyből rámozdult erre a lépésre, és a VOR-ral egyeztetve az eddigieknél több Bécs felé tartó IC-járat megállításáról döntöttek. Az új menetrend szeptember 9-én lépett életbe.
A VOR a lépés kapcsán annyit tett közzé: az egységes tarifaközösség megtartása az érdeke, emiatt pedig megbeszéléseket kezdeményez az Westbahn GmbH vezetésével arról, hogy a tarifaközösség jegyeit sújtó felárat mielőbb visszavonják.

Halász Péter

3 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Az SVV a Salzburger VerkehrsVerbund, azaz a tartományi közlekedési szövetség: (http://www.svv-info.at) Az osztrák VV-ok hazai analógiái megrendelőként elvileg a Regionális Közlekedésszervező Irodák (RKI).

      Törlés
    2. Hozzátéve azt, hogy a magyar RKI-kkal ellentétben tarifaközösséget is megvalósítanak, körülbelül (de csak nagyon körülbelül!), mint a BKK–MÁV-START–Volánbusz trió Budapesten a Budapest-bérlettel.

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.