2013. 11. 09.

Kerítés görög módra

A GANZ-MÁVAG a MÁV M41-es, újabban pedig 418-as sorozatú mozdonyaival megegyező kivitelű gépeket görög megrendelésre is gyártott, ezekből a görög vasút, az Organismós Sidirodrómon Elládos, azaz az OSE (ΟΣΕ, Οργανισμός Σιδηροδρόμων Ελλάδος) tizenegy példányt rendelt. Ezúttal most ezek utolsó üzemnapjairól, valamint későbbi sorsáról készült képeket mutatunk az 1997–2005 közötti időszakból.


Görögországban a 90-es évek közepén még minden járt, ami járhatott, vagyis műszakilag hadra fogható volt. A flotta olyannyira elaprózott volt, hogy az még a MÁV-nak is becsületére válna. Típusmegjelölés nélkül, csak a származási országra való utalással, járt ott kanadai, amerikai, kelet- és nyugatnémet, olasz, francia, magyar, japán, …

… és román gyártmányú mozdony, kocsi, motorvonat is.
Az első képen Larissában láthatjuk az A 255-ös pályaszámú Csörgőt 1997. július 24-én, mögötte pedig lengyel eredetűnek tűnő személykocsik sorakoznak. Lent a már leállított csörgők és egy Nagydácsia pihen Aghios Ioannis Rentis vágányain, 2003. május 27-én.

Az OSE a pályaállapotokat illetően sem szégyenlősködött: a járművek sokszor nem addig működtek, amíg ténylegesen elromlottak, hanem amíg össze nem törtek, akár úgy, hogy „leestek” a pályáról, akár úgy, hogy másik vonattal, vagy közúti járművel találkoztak.
Volosban a Ganz-MÁVAG gyártotta A 93+AA 174-es és az A 96+AA 176-os pályaszámú motorvonatok mellett az A 255-ös pályaszámot viselő Csörgő is felfért egy képre 2001. május 5-én.

De a parajos helyett egyelőre vissza a sínekhez: a görögöknél nem csak Csörgők közlekedtek, hanem a Ganz-MÁVAG-ban épített motorvonatok is. Ezek kivitele annyiban volt rendhagyó, hogy nem a padló alatt, hanem külön géptérben foglalt helyet a nyolchengeres Pielstick-motor, illetve a betétkocsik egyike büfékocsiként működött legalábbis egy darabig.
A képen Armenio állomáson járunk: itt találkozott az A 259-es pályaszámú Csörgő és a 1577-es számú személyvonatként közlekedő A 98+AA 176-os számú motorvonat 1997. július 24-én.

A képen is látható vezérlőkocsi homlokfalán volt átjáró, így a vonatok kapcsolva is közlekedhettek (utoljára Larissa és Volos között). A gyönyörű, de rendkívül nehéz hegyi pályákon teljesítménygondok is bőven akadtak …

… és végül is a Csörgők vesztét is ez okozta. Rövid vonatokkal elboldogultak ugyan, de nagyobb terheléssel nem bírtak az alapvetően sík terepre készült gépek.
E képpárunk felső felvétele 1997. július 24-én készült Larissában, a háttérben megbújik egy román eredetű dízelmozdony is, amely az A 555-ös pályaszámot viseli és egy nyugatnémet dízel tolatógép is, amelyik pedig az A 118-as számot kapta. A Ganz-MÁVAG motorvonata az AA 176+A 98-as duó.
Lent pedig az A 252-es számú Csörgő postakocsit is továbbító tehervonatával várja az indulást Athénban. Mellette a nyugat- és keletnémet cégek együttműködésében épített négy kocsis InterCity-motorvonat látható. Az A 601-es sorozatból összesen tizenkét motorvonatot vett az OSE 1989-1990-ben.

A Csörgőkhöz 10, a MÁV BDt 100-as sorozatával megegyező vezérlőkocsi is készült és szó volt Bhv-k beszerezéséről is. Végül azonban a régi OSE-betétkocsikat, valamint az aradi gyártmányú kocsikat felszerelték ugyan távvezérléssel, de a kísérleti üzemet leszámítva nem ismeretes, hogy tolt üzemben a gyakorlatban is közlekedtek volna.
A képen Armenio állomáson találkozik 1997. július 24-én az A 259-es számú Csörgő és az A 98+AA 176 pályaszámú Ganz-MÁVAG-motorvonat.

Az Athén központjától nem messze fekvő Agios Ioannis Rentis rendezőpályaudvarának parajosa a 90-es évek végén igazi paradicsomnak számított: a sokféle nációtól származó mozdonyok és kocsik mellett …

… a végletekig lerongyolódott Csörgők egy része is itt kapott helyet.
Az első képen látható A 550-es sorozatú pályaszámú dízel-villamosmozdonyból összesen tíz darabot épített a román Electroputere az OSE számára 1982-ben. Ugyanezen a képen elbújt az A 411-es pályaszámú nyugatnémet V200-as is. E típusból 1987-ben húsz darabot vett az OSE a DB-től. A 2000-es évek elején német magánvasutak visszavásárolták a leállított sorozat gépeit, nagy részük felújítás után ismét dolgozik a német síneken.

Mivel a céges műszaki policy nagyjából abban volt összefoglalható, hogy ami elromlott, vagy összetört, az ment kerítésnek, még a fővonalak melletti nagyvárosok állomásainak szabad (vagy máshogyan nem hasznosítható vágányai) is tele voltak a géproncsokkal. Fent az A 252-es, az A 254-es és az A 255-ös pályaszámú Csörgők várják sorsukat

Ugyanitt, kicsivel arrébb az A 253-as mögött az A 251-es látszik és csak sejlik az A 257-es Csörgő.

 A sor másik végén az A 256-os, mögötte pedig az A 259-es pihent.

Az előbb említett két Csörgő kicsit más szögből. Elől az A 259-es, mögötte az A 256-os látszik.

Végezetül pedig egy viszonylag jobb állapotú Csörgő Volosból. Az A 255-ös 2001. május 5-én került lencsevégre.

Írásunkhoz Csanádi Sándor felvételeit használtuk fel, köszönet érte!

Nánási Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.