2014. 01. 29.

Fedélzeti internet – egyszer majd a Railjeten is?

Míg a MÁV-START járatain örvendetesen bővül a fedélzeti internetszolgáltatás, és már a belföldi forgalmú személykocsik és motorvonatok jelentős részén van wifi, egy méretes rés éppen a prémium pajzsán maradt: bár az ÖBB hálózatán működik a Railjet-vonatokon a vezetéknélküli internet, a határt átlépve megszűnik a kapcsolat. Miért és meddig marad ez így? A MÁV-START és az ÖBB segítségével kerestük a választ ezen kérdésekre.


A MÁV-START belföldi flottájának több mint félezer járművén elérhető már a vezeték nélküli internet, mely szolgáltatás már a kezdetektől fogva sikerre volt ítélve. Érdekes módon ebben a tekintetben a rövid távú elővárosi személyvonatok is jobban állnak, mint a minőségi távolsági járatok jelentős része: a nemzetközi vonatokon ugyanis nincs internet. Érdekes módon ez még a MÁV-START járműveivel kiállított vonatokra is igaz, ám ennél is furcsább a Railjet-járatok esete. Míg a MÁV-ÖBB koprodukciós prémium vonatként reklámozott járatok osztrák szakaszán él a wifi, Hegyeshalomba érve az osztrák T-Mobile hálózat tovatűnésével együtt az internet is búcsúzik. Vajon miért van ez így, és miért nem oldja meg a két érintett vasúttársaság ezt a problémát? Kérdéseinkre a MÁV-START és az ÖBB kommunikációs munkatársai válaszoltak.

Az ÖBB sajtósai kérdésünkre megerősítették, hogy a Railjet-ek fedélzetén csak Ausztria területén biztosítják a internetelérést. Ebből a szempontból a budapesti járatoknál is érdekesebb esetek a Bécs és Tirol, illetve Vorarlberg tartományok közötti járatok, ugyanis ezek Salzburg és Kufstein között Németország területét érintve közlekednek (ezt a határok „lebontása” előtt korridorforgalomnak nevezték). Kérdésünkre megerősítették: jelenleg még ezeken a tarifális szempontból belföldi járatnak minősülő vonatokon sem tudják biztosítani a fedélzeti internetelérést a szűk másfél órás németországi szomszédolás ideje alatt.
Ami a magyar relációt illeti, az ÖBB válaszaiból kiderül, hogy a kérdés nem műszaki, hanem üzleti tényezők körül forog: bár a fedélzeti modem természetesen tudna csatlakozni a hazai adathálózathoz is, ám a vasúttársaságnak (minden bizonnyal tetemes) roaming-díjakkal kellene számolnia a magyarországi adatforgalom után. Az ÖBB természetesen szeretné megoldani a kérdést, ezért tárgyalásokat folytatnak a MÁV-START illetékeseivel – ezek várható kimeneteléről nem kívántak nyilatkozni, mint ahogyan a megoldás előrelátható dátumára vonatkozóan sem szerettek volna jóslatokba bocsátkozni.

A témában feltett kérdéseinkre a MÁV sajtósai világossá tették: a magyar vasúttársaságon nem múlik a dolog, ők partnerek a megoldásban. Idézzük: „Az elmúlt időszakban az ÖBB az ausztriai wifi szolgáltatás biztosításra fókuszált, ennek okán a külföldi partnerekkel, köztük a MÁV-START Zrt.-vel is csak a közelmúltban kezdődhettek meg az egyeztetések. A MÁV-START célja az, hogy gyorsan és hatékonyan bevezethető legyen a magyarországi szakaszon is ez a szolgáltatás.”

WiFi a Railjeten: így néz ki az osztrák oldalon. Vajon Budapest és Hegyeshalom között meddig kell várni ugyanerre?

Ugyanilyen érdekes, ám valószínűleg sokkal összetettebb problémakör a MÁV-START hálózatát érintő további minőségi nemzetközi járatok ugye. Ezek közül számos vonatba a MÁV-START is ad kocsikat, és magyarországi közlekedésük aránya igen változó. A sajtósok ezzel kapcsolatban elmondták: „a MÁV-START tervei között szerepel, hogy a nemzetközi vonatokon is elérhető legyen a díjmentes wifi, azonban a megvalósítás időigényesebb, hiszen több vasúttársaság is érintett egyszerre egy-egy vonat esetében. Többek között, a társvasutakkal külön megállapodások szükségesek a rendszer kiépítéséhez és a szolgáltatás megvalósításához, mellyel kapcsolatban az egyeztetések már zajlanak.”
Természetesen ez kacinfántosabb folyamatnak ígérkezik, mint a Railjetek, és a MÁV sajtósai sem kívántak jóslatokba bocsátkozni: „Konkrétumokat azonban arra vonatkozóan, hogy mikor, és mely nemzetközi vonatokon lehet majd bevezetni a szolgáltatást, még nem áll módunkban megadni, hiszen a feladat végrehajtása még a kezdeti szakaszban jár.”

Furcsa, hogy a meglévő technikai feltételek ellenére ilyen hosszú ideig kell várni a szervezési kérdések megoldására, de a Railjetek esetében a jelek szerint hamarosan megoldás születhet. Addig is, egy fedélzeti szolgáltatás tekintetében mindenképpen jobban állnak a hegyeshalmi vonal egyes belföldi gyorsvonatai, mint az ÖBB és a MÁV-START közös prémium járata. Ami pedig az egyéb nemzetközi járatokat érinti, remélhetőleg legalább a magyar szakaszon megoldódik a fedélzeti internetszolgáltatás kérdése a belátható jövőben.

Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.