2014. 04. 16.

Drótosodik a GYSEV – villamosítják a 16-os vonalat

Még idén tavasszal elkezdődik a 16-os menetrendi mezőszámmal jelzett vasútvonal villamosítása. A Porpác–Csorna–Mosonszolnok közötti pálya villamosítása 2015 nyarára készülhet el a 2011-ben a GYSEV kezelésébe került pályán.


A munkák során nem csak egyszerűen kiépítik a felsővezetéket, hanem a vasútállomásokon és megállóhelyeken a sínkorona felett 55 centiméteres magasságú peronokat építenek majd és korszerűsítik az utastájékoztató rendszereket és a térvilágítást. Emellett pedig új, központilag kezelhető biztosítóberendezéseket telepítenek a vonalon, amely segítségével hatékonyabban szervezhető a vasúti forgalom.
A projekt két részben valósul majd meg: előbb a Poprác és Csorna közötti munkáknak fognak neki, ez a kedvező időjárás esetén még 2014-re el is készülhet; ez után folytatódik a munka Mosonszolnok felé. A villamosítás eredményeként a Budapest és Szombathely között közlekedő IC-vonatok végig villamos vontatással közlekedhetnek majd a mostani dízelvontatás helyett. Így alighanem akad még munkája a GYSEV V43-asainak is. Jelenleg az IC-ket a GYSEV bérelt Ludmillái, illetve a MÁV-csoporttól kölcsönzött Csörgők továbbítják. A regionális vonatokat pedig jelenleg az ÖBB-től vásárolt 5047-esekkel bonyolítják a vonalon.

Kedvező körülmények esetén akár már 2014 végén búcsúzhatnak a dízelmozdonyok a Csorna és Szombathely közötti szakaszon az IC-k éléről
(fotók: Halász Péter)

A vasútvonal villamosítása már régóta terítéken van – éppúgy, mint a Győr–Pápa–Celldömölk vasútvonal „bedrótozása” is –, hiszen komoly szerepe lehet a tranzitforgalomban is Szlovákia és Szlovénia, Horvátország és Ausztria déli részei felé. Különösen felértékelődik majd a szerepe akkor, ha Nagykanizsa felé, vagy Szentgotthárd és Graz között is elkészül a vasút villamosítása.
A Porpác és Mosonszolnok közötti vasúti pálya villamosítása 11,375 milliárd forintba kerül, ennek 85 százalékát uniós forrásokból biztosítják, a maradékot a magyar költségvetés állja.

Halász Péter

1 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó hír, de kár, hogy nem lesz pályafelújítás, hogy végig 120 km/h-val mehessenek a vonatok.

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.