2014. 08. 04.

Új jegykezelők az SBB-nél

Nem csak jegyeket kezelnek és ellenőriznek, vagy éppen adnak ki, hanem információt is szolgáltatnak a jegyvizsgálók kéziszámítógépei több európai országban is. Az SBB most úgy döntött, lecseréli a régi berendezéseket és okostelefonnal kombinálható szerkezetekkel látja el a vonatkísérőket.


Tíz év után cseréli le a jegyvizsgálók kéziszámítógépeit az SBB-nél. A most búcsúzó eszközök is képesek voltak kommunikálni a központi szerverekkel, így friss információkat tudtak adni a vonatkísérők, de ellenőrizték például az otthon nyomtatott vonatjegyek érvényességét is. Emellett számos más szolgáltatást is kínáltak a gépek. Ám most úgy döntöttek, hogy 6,4 millió frankért lecserélik a jegyvizsgálók felszerelését, mégpedig augusztustól novemberig.
Összesen 1800 vonatkísérő számítógépeit cserélik le. A rendszer egy Androidot futtató okostelefonból és egy mobil jegynyomtatóból áll, ezt egészítik ki ősztől a legmodernebb hordozható kártyaterminálok, készpénzkímélő fizetési lehetőséget biztosítva, ami egyébként is Svájcban meglehetősen elterjedt lehetőség.
Az okostelefonok segítségével a jegyvizsgálók gyorsabban és könnyebben tudnak tájékoztatást adni az utasoknak. Ezen kívül pedig gyorsabban tudják majd ellenőrizni a jegyvizsgálók az otthon nyomtatott jegyek grafikus kódját is – ez azért is fontos, mert ez a jegyfajta egyre népszerűbb, így rövidülhet az ellenőrzés ideje, a jegyvizsgálók gyorsabban végeznek az ellenőrzéssel. A vasúttársaságtól megtudhattuk azt is, hogy az eszközök egymás között Bluetooth-kapcsolattal kommunikálnak. Emellett további előnye az okostelefonra épülő megoldásnak, hogy akár út közben is lehet frissíteni a programokat – erre a korábbi kéziszámítógépek esetében csak dokkolóban volt lehetőség.
Az SBB kiemelte: az előkészítő projekt keretében a regionális forgalomban már sikerrel bizonyította a rendszer, hogy alkalmas a teljeskörű bevezetésre. Jelezték azt is, hogy a bankkártyás fizetési lehetőség mellett jövőre szoftveresen a Swiss Pass rendszerbe integrálódó kedvezménykártyák és a közlekedési szövetségek bérleteinek kezelésére.
Versenyben Svájccal
Információink szerint a MÁV-START ugyan még csak kísérleti jelleggel, de hasonló módon próbálja modernizálni a jegyvizsgálók felszerelését. Az okostelefonból és a korábbinál kisebb nyomtatóból álló felszerelés segítségével kiváltható a korábbi jegyvizsgálói kéziszámítógép és egyesíthető a jegyellenőrzés- és kiadás, valamint az utastájékoztató rendszerek kezelése. Kíváncsian várjuk, hogy hogyan alakul majd a magyar rendszer fejlesztése.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.