2014. 09. 01.

Sztrájkolnak a német vezérek

Egyelőre nem jutottak egyezségre a bértárgyalásokon, amely az érdekvédők és a DB AG között zajlik. Az egyik szakszervezet, a GDL újabb nyomásgyakorló eszközt vet be: figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn este.


Pont elkapják még a csúcsidőszak végét a szakszervezetek, akik hétfőn 18 és 21 óra közöttre hirdettek figyelmeztető sztrájkot, miután még mindig nem sikerült egyezségre jutni a DB AG-val a bérmegállapodás kapcsán – a résztvevők közül a GDL részéről 5%-os bérfejlesztést kérnek, miközben a heti kötelező óraszámot kettővel csökkentenék.
A GDL közlése szerint tekintettel lesznek az ingázókra és emiatt elsősorban a teherforgalomban részt vevő kollégákat hívták fel a munkabeszüntetésre. Mindazonáltal a munkabeszüntetésben részt vesz a berlini S-Bahn is, emiatt komoly korlátozásokra kell számítani a gyorsvasúti hálózaton is és az este hazafelé tartó ingázóknak nem igazán jön jól ez a lépés.
A sajtóhírek szerint a tartományi tulajdonban lévő BVG járatait nem érinti a munkabeszüntetés, de annak hatásait a városi közlekedésben mindenképpen megérzik.
Arról egyelőre nincs hír, hogy az érdekvédőknek sikerült-e egymás között megállapodni a bértárgyalásokon képviselt szakmák ügyében.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.