2014. 10. 07.

Zöld áram a Südkreuznál

Európában az első „Solar Mover”-t, azaz a nap mozgását követő szolárpanelekből álló energiatermelő berendezést építette ki Berlinben, a Südkreuz állomásnál a DB AG.



Szokatlannak tűnő, új berendezést telepített a DB AG Berlinben a Südkreuz pályaudvar déli oldalán. A Sachsendamm közelében ugyanis egy forgatható, a nap irányát követő berendezést telepítettek. A Solar Mover névre hallgató eszköz segítségével 30%-kal több energiát termelhetnek, mint a hagyományos, fix napelemekkel. Az 53 négyzetméteres felülettel bíró berendezéssel termelhető mintegy 8000 kWh-nyi elektromos energia egy elektromos autó számára összesen 27 ezer kilométer megtételére elegendő – írja a DB AG közleménye.

Érkeznek a napelemtáblák a Südkreuzhoz

Elektromos kerékpárok, autók és buszok töltésére használják majd a megújuló energiát
(fotó: Tim Lehmann / DB AG)

A DB AG közlése alapján elmondható, hogy a napkollektor csak egy része a teljes energiaellátó rendszernek: további két szélkerékkel is dolgoznak, amely egy úgynevezet Micro Smart Grid rendszerbe táplál be, ami igény szerint osztja el a villamos energiát – a felesleget pedig akkumulátorokban raktározzák.

A berendezés követi a nap mozgását, így hatékonyabb, mint a fix berendezések
(fotók: Pablo Castagnola / DB AG)

A megújuló energiával tíz elektromos töltőpontot látnak el, amelyekről elektromos hajtású autókat lehet tölteni, további öt pontról pedig a villanybicikliket lehet újratölteni. Ezen felül pedig a hamarosan kiépítésre kerülő induktív töltőpont is innen kapja az energiát – ez utóbbi a BVG új, kísérleti e-busz-üzeméhez szükséges.
Villanybusz a a Südkreuzhoz
2015-től indul a BVG új kísérleti projektje: a Zoologischer Garten és a Südkreuz között közlekedő 204-es vonalon tisztán elektromos buszokkal látja majd el a forgalmat. – egy évig, majd átköltöznek a járművek a 192-es vonalra (S Friedrichsfelde Ost ◄► S Marzahn), mert ez közelebb esik a járművek javítását végző telephelyhez. A BVG azt mondja, hogy a műszaki hibás jármű nem vet jó fényt a projektre és a BVG-re, ezért törekednek arra, hogy mielőbb javítsák a meghibásodó kocsikat, ezért van szükség a telephely közelségére – nyilatkozták még a tavasz végén a Der Tagesspiegel újságírójának. Mindazonáltal a 204-es vonal mindenképpen alkalmas a járművek tesztelésére, hiszen kifejezetten városi körülmények között járnak majd a kocsik, nem ritkák a torlódások, a rövid megállóközök és a jó gyorsítóképesség hiánya sem hátrányos a vasárnapokon egyébként nem közlekedő vonalon. Korábban egyébként a 147-es vonalon, az Ostbahnhof
A BVG buszait a Bombarder Primove technológiájával szerelik fel, ez segíti majd a gyors, vezeték nélküli energiatöltést.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.