2015. 11. 30.

Lelép a RegioJet

Nem jött be a szlovákiai távolsági vonatozás a RegioJetnek. A magánvasút a hírek szerint 2016-ig teljesen kivonul a szlovák távolsági piacról.







Látványosan nem jött be a szlovákiai terjeszkedés a RegioJetnek, legalábbis ami a távolsági forgalmat illeti. Az alig egy éve Pozsony és Kassa között elindított szolgáltatást folyamatosan vezetik majd ki a piacról: az éjszakai járat még a menetrendváltással meg szűnik, a három nappali járat várhatóan pedig karácsony utánig jár majd.
A magántársaság közlése szerint nem fedezték a bevételek a működési költségeket és emiatt nem érte meg versenyezni az állami vasúttársaság járataival. Mint a vasúttársaság azt közölte: egyelőre választ sem kaptak a szlovák szakminiszterhez küldött megkeresésükre, miszerint szükséges lenne rendezni az egyébként veszteséget termelő, az állami ZSSK által üzemeltetett IC-járatok jogállását, mert ezzel a magánvasúti szereplőket szorítja ki a piacról az állami személyszállító cég. A RegioJet szerint ugyanis a ZSSK bevételei nem fedezik a költségeket, azt viszont az állam kiegészíti számára – a magánvasutak számára viszont nem. A RegioJet szerint a ZSSK komoly árháborúba kezdett, mert a szóban forgó IC-járatok kezdeti jegyárai 20-24 euró között mozogtak, míg a RegioJet megjelenésével ezeket levitték 9,90-15 euró közöttire. Ráadásul a szlovákiai ingyenes utazási lehetőségek sem segítettek a RegioJetnek, mert a ZSSK távolsági járataira érvényes a kedvezmény ugyan, de azt meg is téríti a vasúttársaság az államnak.
A hírek szerint a RegioJet tárgyalna a kormánnyal a hogyan továbbról és természetesen nem vonulnak ki teljesen Szlovákiából: a Pozsony és Komárno közötti regionális járatok megmaradnak és továbbra is indulni szándékoznak a Pozsony és Besztercebánya közötti gyorsvonatok üzemeltetésére kiírt közszolgáltatási pályázaton.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.