2016. 01. 17.

Budán fonódnak a villamosok

Egy fontos és nem mellesleg sok konfliktussal tarkított projekt fejeződik be hamarosan a magyar fővárosban: a jövő idő jogos, mert még nincs teljesen kész, de az utasok már használhatják a Budai Fonódó Villamoshálózat első elemeit. Ott jártunk az első üzemnapon.



Nagyjából négy-öt évvel ezelőtt még azért kellett küzdeni, hogy egyáltalán megmaradhasson a projekt, ma már pedig örömmel villamosozhatunk a Margit híd alatt. Az elmúlt évekbe számos gáncsoskodás belefért a Láng Zsolt vezette II. kerület részéről (bár erre bizonyára nem szívesen emlékeznek majd a kampányidőszakban) és némelyik helyi lakos részéről; és bizony ha valaki 2011 elején azt mondja, hogy a Bem téren öt év múlva villamosok járnak majd, alighanem feltételezték volna az illetőről, hogy nincs szellemi képességeinek teljes birtokában.

Korszerű megállóhelyek, magas peronok, vadonatúj pálya – ki gondolta volna ezt mondjuk öt évvel ezelőtt, miközben a 17-es villamoson zötykölődött?

A projekt viszont megvalósult: nem kevés komplikációval persze. Elég csak a szentendrei HÉV alagútjára gondolni, ahol bizony a födémmel akadtak gondok, de ezeket is sikerült megoldani. A beruházás persze még nincs teljesen kész, a Lánchíd budai hídfőjénél még nem készült el a szélesebb villamosok számára is alkalmas aluljáró, a régiben pedig csak a keskeny UV-k és az ipari csuklósok fértek el biztonságosan. Addig marad a rövid séta a Clark Ádám térnél; minden más azonban készen van. Villamos jár a Frankel Leó úton, a Török utcában és ismét közlekedik a 17-es villamos.

A vágányokon már hetek óta járnak a villamosok, igaz, még utasok nélkül: a járművezetők képzése és a különféle próbamenetek miatt volt erre szükség

Nem csak a villamosvezetők kaptak oktatást az új vonalhálózat és a teljesen megújult szakaszok miatt, hanem a forgalomirányításban részt vevő munkatársak is: az ő különjáratukkal találkoztunk az átadás előtti napokban

A tanuló- és próbajáratok kedvelt fényképtémák voltak már korábban is

Villamos a Bem József rakparton – pár éve még utópia, ma már mindennapi jelenség

Villamos és autóbusz egy nappal a forgalom felvétele előtt a Batthyány tértől északra. A csuklós buszok még kellettek a 160-as és a 260-as járatra, egy nappal később a villamosok átvették az utasforgalom nagy részét itt is

A hálózat átszervezésének kényszerű vesztese a 18-as és a 86-os viszonylatjelzés: utóbbi helyét a 109-es busz veszi át, egyelőre a Szent Gellért tér, később csak a Batthyány tér és Óbuda, Bogdáni út között. A 18-as villamos forgalmát a Krisztinavárosban az 56-os; a Fehérvári úton pedig a 17-es vette át.

A fonódó villamoshálózat bevezetésének egyik „mellékhatása”, hogy a 160-as és a 260-as buszvonalak lerövidültek: a Batthyány tér helyett az Óbudai rendelőintézettől indulnak Békásmegyer és a Harsány lejtő, illetve a Virágosnyereg felé. A buszok ráadásul szólók lettek, amik az első napon komoly zsúfoltságot hozott és ezen az első ajtós felszállási rend „szűrése” sem sokat segített. A képen a 160-as busz békásmegyeri végállomásán várakozik két Mercedes-Benz Citaro busz

Egy nappal korábban még csuklós buszokkal és a Batthyány térig közlekedett a 160-as. A felvétel 2016. január 15-én készült a Katyni mártírok parkja megállóhely közelében

A budapesti viszonyok között nagyon fontos és tabudöntögetőnek is számító beruházással több monstre villamosvonal jött létre: a 17-es a Bécsi úttól a Savoya Parkig; az 56-os Hűvösvölgyből a Városház térig (napközben, késő este és hétvégén csak a Móricz Zsigmond körtérig), a 41-es a Clark Ádám téri aluljáró elkészülte után a Bécsi úttól Kamaraerdőig jár majd.
Nem csekély kihívás a villamosvezetőknek, műszakosoknak és főleg a forgalomirányítóknak, hiszen egy-egy pár perces akadály is komoly zavart tud kelteni a rendszerben és bár az utas azt látja, hogy már minden rendben van, ez közel sem jelenti sokszor a munka végét a háttérben. Ehelyütt is megemeljük a kalapunkat a forgalom lebonyolításában részt vevő valamennyi munkatárs előtt.
Az új hálózattal kapcsolatos minden részletes információ a Budapesti Közlekedési Központ honlapján érhető el.

Az új hálózatnak köszönhetően Budán is megjelentek az eddig csak a 3-as villamos vonaláról ismert CAF Urbos 3-asok. A 2211-es kivételesen teljesen korrekt célállomásjelzéssel halad ki a Bécsi út/Vörösvári út végállomásról és vág neki a hosszú, Savoya Parkig tartó útnak

A 17-esen a néhány CAF mellett főleg a Tátrák szállítják az utasokat

A Kolosy tér környéke a szabálytalan parkolások miatt korábban a „régi” 17-es vonal neuralgikus pontja volt. Most ez talán nem lesz akkora gond (köszönhetően a parkolásgátló oszlopok sorának), ellenben a Szépvölgyi úti kereszteződés lámpája sok gondot fog okozni. A gyér szombati forgalomban is vesztettek a villamosok egy-két jelzést, hétközben ez sokkal több lehet. A dugóban araszolás komoly presztízsveszteség a fonódó hálózatának

Korábban, a felújítás előtt itt az úttestre szálltak le az utasok – ma a CAF-okba már szintben szállhatunk be

Az átlapolt viszonylatok mellett azért is „fonódó” a villamoshálózat, mert a Margit híd alatt a két irány vágányai egymásba fonódva vezetik át a járműveket. Ez a szakasz üzemviteli szempontból egyvágányú pályának számít, jelzőberendezés felügyeli a forgalmat

A 2213-as számú CAF „volános” „táblázással” tart dél felé, éppen elhagyta a vágányfonódásos szakaszt a Bem tér előtt

A Batthyány téren a villamosok ismét megjelentek – igaz, a forgalom java egyelőre csak észak felé jelenik meg. A Clark Ádám téren az átgyaloglási kényszer elég riasztó lehet az utasoknak, emiatt a 109-es busz még pótlójáratként a Szent Gellért térig jár a 86-os utódaként

Ugorjunk egyet: a Déli pályaudvarnál is megjelentek a CAF-ok. A 17-es villamos vonalán járó alacsonypadlós kocsik egyike, a 2221-es érkezik a pályaudvar előtti villamosmegállóba

A 2206-os Óbuda felé tartva érkezik a Déli pályaudvarhoz

Na de ilyet! Tátra a körúton, ráadásul utasokkal? Hallatlan! Pedig ez már üzemszerű a „barnaköpenyesek” legnagyobb rémületére. A 17-es villamos a Moszkva Széll Kálmán tér és a Török utca, illetve a Frankel Leó út között osztozik a 4-es és 6-os villamosokkal a vágányokon. Itt éppen a Mechwart ligettől indul Óbuda felé a klasszik Tátra-páros

A Nagykörút budai részén a 17-esen járó CAF-ok is újdonságnak számítanak

Budapest első és második alacsonypadlós villamosgenerációja egymás mellett. A Combinók mellett a CAF-ok is jól mutatnak itt, ámbár kíváncsian várjuk a csúcsidei körúti követésbe be-betévedő fonódós kocsikat

A Széll Kálmán tér Vérmező úti oldalán is átmenő forgalom van már: a 17-es itt érinti a még átépítés alatt álló csomópontot

A Tabánban látszólag nem változott semmi. Vagyis... A 18-as viszonylatjelzésű villamosok helyett az 56-os (csak csúcsidőben) és az 56A jelent meg a síneken

Az 56A és a 61-es villamosok a Móricz Zsigmond körtéren végállomásoznak – a 61-es végpontja a Villányi úti oldalról került át ide a pár éve megépített átkötésnek köszönhetően. A villamosok az „SZTK-rendezőben” fordulnak meg, miután a BKV az ősszel beépítette az ehhez szükséges kitérőket. A két járatot hétvégén és csúcson kívül összefűzték, átszerelnek a két vonal között a kocsik – kisebb menetrendi eltérés esetén is gondok adódhatnak itt abból, ha utoléri egymást két kocsi, mert feltartják a Fehérvári út forgalmát. Időközben nyilván változik majd a menetrend a tapasztalatoknak megfelelően

Az 56-os villamos a fonódó hálózattal tért vissza Budapestre

A BKK komoly erőkkel készült a változásokra: az utastájékoztatást a forgalmi zavarelhárítók is segítik az első napokban, persze csak akkor, ha épp más feladatuk nincs a tapasztalt szakembereknek
(fotók: Halász Péter)

A következő?

Vajon mi lesz a budapesti villamoshálózat-fejlesztések következő lépése? Egyelőre nem nagyon lehet tudni, számos elképzelés van, azonban ezek még csak tervek (ráadásul a BKK mára lecserélt vezetésének nevéhez köthetők, ami szintén nem jó ajánlólevél manapság Budapest városvezetésénél), álmok szintjén léteznek. Az újpalotai villamos belső végpontja még közel sem biztos, hogy az Astoria lehet; a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos sokaknak nem tetszik (a VEKE legújabban pedig azt mondja: nem prioritás, mert a Szabadság hídra nem mehetnek fel a nehéz és új villamosok állítólag); a Külső Bécsi úton az 1-es meghosszabbítása számos kérdőjelet vet fel és azt sem tudjuk, mikor láthatjuk a hármas Tátrákat vagy a CAF-okat az Etele téren, az 1-es villamos végállomásán. Egy azonban biztos: nem a közeljövőben készülhetünk új villamosavatóra.
A budapesti projektek, amelyek a VEKE 2010 előtti elképzeléseivel és javaslataival meglehetős egyezést mutatnak, lezárultak. Számos hálózati elem még most is hiányzik és ezek pótlásával nem nagyon igyekszik a városvezetés. A Budapesti Közlekedési Központ által gondozott projektek szép lassan kifutnak és nem nagyon látszik, hogy merre haladhat tovább a tömegközlekedés fejlesztésének ügye. Kár, hogy így van, mert nagyon is fontos a villamoshálózat és általában a tömegközlekedés fejlesztése.
Ne felejtsük azonban el: a sínek nem minden. Hiába az új vonal, egy Ganz-féle ipari csuklóst vagy egy Ikarus-gyártású trolibuszt nagyon szeretünk mi is, de az átlagember számára nem számít versenyképes járműnek. Márpedig járműfejlesztésben is oda kell tennie magát a városnak és a hálózat bővítésében, kapacitásának növelésében is.
Egyelőre azonban látható: elképzelések, álmok vannak, az ezekben megrajzolt vonalak azonban az aktuális politikai széljárásnak és alighanem személyes érdekeknek megfelelően rövidülnek-hosszabbodnak, tűnnek el vagy éppen alakulnak át. A mostani, az agglomerációs közlekedésről szóló főváros-kormány párharcban is elhangzott már: Budapestnek nem adnának fejlesztési támogatásokat. Végülis való igaz: ahol a városvezető szerint már most is „szélsőségesen tömegközlekedésorientált” a város, oda minek is? És az is igaz: a BKK kidolgozta a Balázs Mór-tervet, de ez is csak álom és elképzelés maradt azóta is. Nincs egységes közlekedésfejlesztési koncepció, amit véghez is visznek következetesen – sajnos. Bár lenne egy egységes, nem állandóan módosított, évtizedekre meghatározó irányt mutató fejlesztési koncepció és persze forrás, amit nem ellopnak, hanem valóban arra fordítanak, amire való. Mindannyiunk érdeke ezt kívánja.

Halász Péter

2 megjegyzés:

  1. Fejlesztések terén is meg kell találni az egyensúlyt vidék és a főváros, valamint az egyes ágazatok között.
    Most maradjunk a villamos ágazatnál. Úgy gondolom, hogy ami hálózat szinten hiányzik és meg is valósítható lenne az a 14-47 összekötése, valamint az újpalotai villamosvonal első lépéseként a 28, 37 bekötése a budai oldalba.
    A Szabadság híd teherbírási problémáját én is hallottam. Úgy képzelném el a vonalkiosztást, hogy a 14-47 Astoriánál fordulna az Erzsébet hídra, a 28/37 közül valamelyik Astoriánál fordulna a Szabadság híd felé és tartana Budán délnek, a másik például Szent János kórházig az Erzsébet hídon keresztül. A 49 északi vége Béke tér lehetne.
    De mindez koncepció szinten volna érdekes, a két irány együttes kiépítésével. A 3-s metró pótlásánál jól jönne, meglenne az első lépés a palotai ágon, mint pesti fonódó, az Erzsébeten haladhatna a nagyobb kapacitású szerelvény, amit a Szabadság híd nem bír.
    Vannak benne neuralgikus pontok, természetesen drága volna. De mi nem az? Megéri-e? Hálózat szinten mindenképp.

    Az 1-s hosszabbítása Kelenföld felé is fontos volna, ám az északi hosszabbításnak értelmét nem látom.

    VálaszTörlés
  2. A 2211 célállomáskijelzése se tökéletes a 10. képen: "17 Alkotás utca - Savoya Park" kéne, hogy megjelenjen rajta.

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.