2016. 02. 23.

Hamarosan: Railjettel Olaszországba

Kimerészkedett a szabad ég alá az ÖBB első új Railjet szerelvénye, mely az eddigiekhez képest tartogat néhány újdonságot. Ezek egyike, hogy hamarosan akár Olaszországba tartó vonatok képében is feltűnhetnek majd az osztrákok zászlóshajói.





Már jó másfél éve annak, hogy megírtuk, az ÖBB a meglévő 51 szerelvényt számláló Railjet flottájához erősítésként lehívta a Siemens-től a maradék kilenc opciót is, melyeket azonban a változó igények szerint valamelyest módosított specifikációkkal rendeltek. Az új szerelvények, a ČD verziójához hasonlóan, az eddigi négy helyett öt másodosztályú kocsival rendelkeznek és ennek megfelelően egyel kevesebb lesz az első osztályúból is. Tekintve a mindennapos teltházat a bécsi elővárosi forgalomban St. Pölten vagy Bécsújhely felé, de akár Innsbruck környékén is, ez a döntés kifejezetten örvendetes. A belsővel kapcsolatban továbbá az ülőhelyekkel kapcsolatban is kisebb ráncfelvarrásokat végeztek, információink szerint másodosztályon is lesz lábtartó például.

Első távolabbra vezető útját Ebenfurth felé teljesítette az 52. railjet szerelvény

Ezeknél is lényegesebb újdonság, hogy a hamarosan forgalomba álló új szerelvények alkalmasak lesznek az olaszországi közlekedésre is. Ez a tény is erősen utal arra, hogy az ÖBB bővíteni kívánja az Olaszország felé irányuló kínálatát. Információink szerint új vonatokat kívánnak bevezetni Bécsből Salzburgon és Villachon át Velence irányába. Az első fecske, az 52. számú garnitúra jelenleg még csak az első próbafutásait teljesíti a főváros környékén, a fent említett útirányon való közlekedéshez még az olasz hatóságok engedélye is szükséges.
Itt érdemes megjegyezni, hogy korábban pont erről a projektről tett le az ÖBB az olasz hatóságok szőrözése miatt és ennek az eredménye az ÖBB/DB EuroCity-vonatok sora a München–Innsbruck–Milánó tengelyen, eredetileg az olasz részen az FS helyett az FNM segítségét igénybe véve. Igaz, a korábbi olasz partnert, a Ferroviaria Nord Milano-t az FS Trenitalita nemes egyszerűséggel felvásárolta, így fordult a kocka a csizma szárában is és most már nem ellenség, hanem partner az ÖBB és az ő Railjet-szerelvénye.
Halász Péter
Az olasz előírásoknak megfelelő piros csík a homlokfalon 
az első szembetűnő változás az eddigi dizájnhoz képest.

Az ÖBB az új szerelvényekhez az meglévő Taurus-flottából szemezget és már fel is matricáztak néhányat a feladathoz. Az első az 1116 152-es volt, majd az 1216 018 érkezett, illetve alig pár nappal ezelőtt már a 1116 155-öst is a Railjet-dizájn szerinti matricázással fotózták. Az olaszországi közlekedésre is engedélyezett 1216 018-as gép egy rövid ebenfurth-i próbafutás után február 21-én már egy velencei kört is tett, így először járt ilyen mélyen Olaszországban Railjet mintázatú mozdony.

Február 21-én az 30-as számú Velence Santa Lucia pályaudarról 
Bécsbe közlekedő Eurocity-t teljes távon a 1216 018-as gép továbbította.
(fotók: Christopher Kavassy)

Berky Dénes

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.