2014. 06. 04.

Jetit hoztak a csehek

Ha nem is Rumcájsz jött el a jičíni erdőből, de legalább ekkora feltűnést keltett a ČD új zászlóshajója, a Railjet. A prágaiak új vonata a Moldva és a Mura partja között közlekedik decembertől, ám addig is napi vendég az osztrákoknál. Az újdonságot ma a nagyközönségnek is bemutatták Bécsben, ahol kiderült: a cseh szerelvényeken sikerült megoldani a kerékpárszállítás kérdését, ám az üzleti osztályt láthatóan csak a szükséges rossznak kijáró lelkedéssel alakították ki.



A kissé szerencsétlen, munkanap délelőtti időpont miatt mérsékelt érdeklődés mellett mutatta be a ČD és az ÖBB a cseh Railjet-szerelvényeket. Az impozáns kék-fehér szerelvényekből hetet rendelt a cseh vasút, miután előbb a DB AG a RegioJettel szerződött volna, ám mégiscsak a ČD mellett döntöttek. Ám ettől már nem lesz több Railjet, a csehek végleg elálltak a további nyolc szerelvény megvásárlásáról. A kedvezményes boltra egyébként azért nyílt lehetőség, mert az ÖBB lemondta a tizenöt vonatra vonatkozó opcióját. A maradék szerelvények pedig a decemberi menetrendváltással a Prága–Bécs–Graz tengelyen áll forgalomba - a vonóerőt pedig az ÖBB megfelelően átfényezett 1216-osai biztosítják a teljes vonalon, hiszen a Taurusok eme változatai a cseh hálózaton is korlátozások nélkül közlekedhetnek.

A hónapok óta Ausztriában próbázó cseh Railjet-szerelvények hivatalos ausztriai bemutatójára a bécsi Praterstern állomáson került sor, a hagyományos, az ÖBB főhadiszállásához közeli helyszínen. Itt elmondták: a menetrendváltás előtt már közlekednek a vonatok Ausztria és Csehország között; egyelőre a június közepéig Břeclav és Bohumín között a D 100/D 101-es számú vonatpár ülőhelyes részeként közlekednek, valamint belföldi forgalomban az IC 570/IC 571 „Zdeněk Fibich” és az IC 572/IC 573 „Brněnský drak” párosban találkozhatunk a járművekkel.

A vonóerőt az ÖBB csehországi közlekedésre is alkalmas 1216-os sorozatú gépei biztosítják, melyeket a CD bérel a Railjet-szerelvényekhez.

Egy kis tudathasadás: a hatalmas CD-logó ellenére a gépek az ÖBB (illetve a finanszírozó bank) tulajdonát képezik

A vezérlőkocsinak élőben határozottan jól áll a cseh vasút színterve, bár ezt az abszolút fotósellenes helyre állított szerelvényről készült kép nem tükrözi

A vezérállás az osztrák egységekről már ismert kivitelű

Az osztrák egységekhez képest fontos eltérés, hogy a csehek vonatán egy teljes kocsival több másodosztályú (Railjet-zsargonban „economy”) ülőhely áll rendelkezésre, az egyik első osztályú kocsi rovására. A vonat végén lévő másodosztályú kocsiban ráadásul azt a problémát is sikerőlt megoldani, amit az ÖBB már jó ideje csak kerülget: kerékpárszállító szakaszt alakítottak ki. Az ÖBB még 2012-ben tervezett hasonlót, de ők a szélesebb ajtó miatt a vezérlőkocsiban képzeltél el ugyanezt, az üzleti szakasz rovására. Az osztrák terv azóta elhalt, pedig talán jobb lenne legyőzni a normál szélesságű ajtótól való ódzkodást, és ugyanígy megoldani a kerékpárszállítást a sógorok vonatain is.
Az étkezőkocsi kialakítása részben hasonlít az osztrákhoz, itt kapott helyet a jelzésértékű, pár asztalos étkezőtér. Ezen kívül az itt kialakított első osztályú szakaszba került a mozgássérültek számára kialakított ülés és az akadálymentes mosdó, a kocsi végében pedig az utastájékoztató pultot találjuk. A vezérlőkocsi javarészt első osztályú ülőhelyeket kínál, azonban hat üzleti osztályú fotel is helyett kapott. Erőteljesen lábon lőtték viszont a koncepciót, ugyanis az üzleti szakaszt semmi sem határolja el a vele egy légtérben lévő első osztálytól, sőt, az osztrák megoldással szemben az üzleti részen elkülőnített páholyokat sem alakítottak ki - erős a gyanúnk, hogy muszájból, lelkesedés nélkül oldották meg a feladatot.


Nagy dobás a Railjet-en: kerékpáros szakasz az utolsó másodosztályú kocsi mozdony felőli végében

A másodosztályú kocsik az üléshuzat és a hangulatvilágítás színében térnek el az osztrák vonatoktól; a cseh vasút kékje határozottan jobban fest ebben a környezetben

A kijelzők megoldása hasonló az osztrák egységekhez

Az étkezőkocsi személyzete büszkén pózol a fotósoknak; a büfé üzemeltetését a cseh vasút munkatársai végzik majd

Az étkezőkocsiban kialakított első osztályú utastér; érdekes módon itt az osztrák vonatokkal azonos a színvilág

A mozgássérültek számára kialakított első osztályú ülőhelyek szintén az étkezőkocsiban kaptak helyet

A nap mélypontja az üzleti osztály megoldása – a kép jobb felső sarkában látszik a viccnek is gyenge elválasztóelem az első osztály és az elvileg „privátabb” üzleti osztály között

A képen az üzleti osztályú ülőhelyek 50%-a látható – egy szerelvényen mindössze hat ülőhely áll rendelkezésre a legmagasabb kocsiosztályon, bár ez például a budapesti járatokra elég lenne most is


A zagyva számsorok kedvelőinek; az étkező-első osztályú kocsi elég sok funkciót egyesít magában

A kijelzőket kiszolgáló gépeken Windows fut - talán nem a legjobb, illetve legstabilabb megoldás, ilyen célokra célszerűbb lenne operációs rendszert is telepíteni a gépekre

A német nyelvterületen használatos „Expressreservierung” kifejezés angol fordítása nem sikerült túl jól, egy angol anyanyelvű utas ezen jót derülhet majd - már ha megérti, miről is van szó


Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.