2017. 04. 01.

Mindennapos nosztalgia

Alighanem megirigyelhette a BKV és a BKK az európai nagyvárosok közül többnél is tapasztalható példát, ami szerint egy-egy viszonylat legalább egy járműve vagy akár a teljes viszonylat kocsiparkja nosztalgiajárművekből áll, ezzel vonzóvá téve az turisták és a hétköznapi utasok számára is a közlekedést. Jöhet Budapesten is a mindennap közlekedő nosztalgiajárat!



Sokan ugyan most is úgy vannak a budapesti tömegközlekedéssel, hogy az önmagában nosztalgia, hiszen a lassan 20-25 éves autóbuszok és trolibuszok, a 30-50 éves villamosok simán beleférnek ebbe a kategóriába. Ám most úgy döntött a főváros vezetése a kiszivárgott hírek szerint, hogy követik az Európa több városában is alkalmazott megoldást: a napi üzembe egyfaja színfoltként vetik be a nosztalgiajárműveket – ezzel persze némileg tehermentesítik a meglévő járműparkot is.
A RegionalBahn információi szerint a 49-es villamos vonalán jelennek majd meg a régi szerelvények és a Kiskörúton színesítik a forgalmat, a későbbiekben pedig valamilyen „vetésforgó” keretében a 19-es vonalon is felbukkannak majd a kocsik. A három UV-szerelvény forgalomba adásának köszönhetően valamivel kevesebb ipari csuklóst kell kiadni és elkezdődhetnek végre az előkészületek a kiskörúti ICS-k élettartam-növelő felújítására.

A 3875-ös kocsi még 2006 nyarán az Astoránál – visszatérnek az UV-k a Kiskörútra

A tervek szerint a járművek normál díjszabással vehetők igénybe, de a kocsikon dolgozó kalauzoktól apró értékcikkek vásárolhatók majd és az ezekből befolyt bevételeket a járművek üzemeltetésére fordítják majd.
A nosztalgiavillamosok alkalmas forglami számokban reggelente forgalomba állnak majd és a kora esti órákban térnek majd vissza a kocsiszínbe – egyelőre Zuglóba, később pedig Kelenföldre.
A szolgáltatást május 1-jétől szeretné beindítani a BKV és várhatóan májusban és júniusban próba jelleggel hétvégente üzemelteti majd e modell szerint a viszonylatok valamelyikét – a döntés várhatóan április első hetében megszülethet majd. Ezt követően egyelőre utasok nélkül bizonyára többször láthatjuk majd a villamosokat a Kiskörúton, egyelőre csak a személyzet típus- és/vagy vonalismereti képzése tekintetében.

A régi Deák Ferenc tér (Madách Imre téri) végállomásról indult vonatával 2007. március 1-jén a 3875-ös kocsi

A járműveket a FUTÁR-rendszerbe is integrálják majd, információink szerint azonban nem kapnak fedélzeti egységet a kocsik, hanem a járművezetők részére kiadott tableten futó alkalmazás kommunikál majd a FUTÁR központi szervereivel – a hírközlő kapcsolatot pedig hordozható, a FUTÁR rendszerébe illesztett rádiókészülékek biztosítják majd. A nosztalgiakocsik a BKK utazástervezőjében a láthatók lesznek majd így.

Vizsgálat tárgyát képezi a fonódó vonalán közlekedő 19-es viszonylat részleges UV-sítása is
(fotók: Halász Péter)

A nosztalgiaközlekedés így leginkább a berlini 218-as buszra fog hasonlítani, azaz a mindennapos forgalmi kocsik mellett a nosztalgiajárművek is közlekednek – vegyes üzemben, a menetrendben megjelölve a nosztalgikus kocsikat.
Írásunk – kivételesen – minden alapot nélkülöző álhír április 1-jére való tekintettel. A jövőbeni valósággal való bárminemű esetleges egyezés csak a véletlen műve, mint ahogy az minden évben ilyenkor lenni szokott és a szerkesztőség természetesen önmagától is elhatárolódik eme tekintetben.

Halász Péter

2 megjegyzés:

  1. Jó ötletet adtatok a döntéshozóknak... :)

    VálaszTörlés
  2. Mi lenne ha...
    mondjuk visszaépítenék az 58-as villamost, és csak nosztalgiakocsikat (amelyik éppen ráér vagy műszakilag kiadható) járatnának rajta...
    vagy ez már (áprilisi) tréfának is rossz?

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.