2017. 04. 07.

Hétvégi gyors – 2017. április 1-7.

Költözik a Stadler Rail: irány St. Margrethen! A TfL kínai teherkocsikat vesz a metróba. Sikeres a Locomore magángyorsvonata és az ICE 4-esek rendelését újragonoldják Berlinben. Hírösszefoglalónk április első hetének végén.





Költözik a Stadler Rail


Altenrhein | Svájc — Új helyre költözne a Stadler Rail altenrheini gyára. Az elsősorban méteres nyomtávolságú, jobbára egyedi járművek építésével foglalkozó üzemegység a korábbi Flug- und Fahrzeugwerke Altenrhein (FFA) utódjaként működik 1997 óta, ekkor vette át az FFA üzemét a Stadler Rail a Schindler Holdingtól. Az FFA amúgy 1924-ben még Dornier-Werke Altenrhein néven kezdte meg a működését, vasúti járműveket pedig 1949-től gyártanak. A gyárban épült többek között a méteres nyomtávolságú vasutak egységes személykocsitípusainak java része.
A Stadler Rail számára már szűkössé vált a 49 ezer négyzetméteres gyártelep és Sankt Gallen kantonban, St. Margrethen városában egy 70 ezer négyzetméteres vasúti járműgyárat húznak fel. A területet a Stadler Rail a HIAG Immobilientől bérli 2080. december 31-ig. Az altenrheini telephelyen dolgozó 950 fős gárdát a Stadler Rail tovább kívánja foglalkoztatni az új telephelyen.


A kínaiak már a spájzban Londonban vannak


London | Nagy-Britannia — Mínuszos hír is lehetne, hogy a londoni földalattit üzemeltető Transport for London (TfL) összesen 61 üzemi célú teherkocsit vásárol az 1980-as években beszerzett, nem kifejezetten a speciális vasútüzem követelményeinek megfelelően készült és most már korosodó korábbi pályafenntartási járműpark helyett. Ami miatt a hír kicsit érdekesebb, az a szállító: a tízmilló angol font körüli megrendelést a CRRC Corp. kínai járműipari óriás CRRC Shandong nevű egysége kapta. Az iparági sajtó kiemeli: egy 2011-es francia, tartálykocsikról szóló megrendelést (ezeket a CRRC egy elődvállalata gyártotta) leszámítva az európai kontinensre valószínűleg az 1960-as évek albániai személykocsi-beszerzése óta nem érkeztek komolyabb mennyiségben kínai gyártmányú vasúti kocsik. Most már biztosan fognak, és a séma világos: árban ezúttal sem volt vetélytársa a gyártási túlkapacitását értékesítő kínai állami cégnek.


Állami támogatással fejleszt a torontoi GO Transit


Toronto | Kanada — Justin Trudeau kanadai miniszterelnök március 31-én tett bejelentése szerint 1,8 milliárd kanadai dolláros szövetségi (a mi fogalmaink szerint állami) támogatást kap a Toronto környéki elővárosi vasúti hálózatot üzemeltető GO Transit. A New Building Canada gazdaságélénkítési program keretében a „Regional Express Rail" projektre kiosztott összeget az érintett Ontario állam 8,5 milliárddal toldja meg - ezzel a mostani beruházás Kanada történetének legnagyobb, szövetségi támogatásban részesülő közösségi közlekedési fejlesztése lesz. A Regional Express Rail nevű projekt egy komplex hálózatfejlesztési csomag, mely második vágányok kiépítésétől az állomások felújításán és a P+R férőhelyek számának növelésén át egészen a GO Transit hálózat villamosításáig terjed. A megvalósítás számos eleme menetrend-alapú infrastruktúrafejlesztésnek számít, mellyel számos vonalon lehetővé teszik a csúcsidei, ingázókhoz igazított menetrend bővítését egy egész napot lefedő ütemes menetrenddé. A torontoi GO Transit Észak-Amerika egyik legnagyobb elővárosi vasúti hálózata, és az elmúlt 10-15 évben mindenképpen a legdinamikusabban fejlődő rendszernek számít.



Sikernek örvend a Locomore


Berlin | Németország — A részben közösségi adakozás keretében gyűjtött pénzből indított Locomore az első három és fél hónapban 70.000 utast szállított, amit a vezetés a prognosztizált 100.000-es számhoz képest jó eredményként prezentál. A kezdeti sikereket gyors visszaesés követte: a DB kiszolgált InterCity- és InterRegio-flottáját újrahasznosító cég a kezdeti műszaki eredetű járműhiány okozta vonatrövidítéseket és -lemondásokat további járművek bérlésével orvosolta, így már 14 személykocsiból álló flottájukból nagy biztonsággal állítható ki a nyolc kocsis alapszerelvény, ami igény esetén tizenkét kocsiig növelhető. A szerda kivételével naponta közlekedő szerelvény akár 1.000 utast is szállít, az utasok megkedvelték a kedvező árú távolsági utazást. A Berlin–Hannover–Frankfurt am Main–Heidelberg–Stuttgart viszonylatú járat legtöbb utast hozó napjai a péntekek és vasárnapok, ami a megcélzott fiatal, többnyire egyetemista célcsoport miatt nem meglepő. A kihasználtság átlagosan 65 % körül alakul, ami Katrin Seiler ügyvezető szerint jó eredmény, bár a hét közbeni járatok még nem önfinanszírozóak. A jövőre vonatkozóan három hónapon belül szeretnék elérni a nullszaldót, a Stuttgart–Ulm–München viszonylat helyett jövő tavasszal a Berlin–Hannover–Dortmund–Köln–Bonn vonalat tervezik beindítani.


Átvariált ICE4


Berlin | Németország — A Deutsche Bahn módosította az ICE4-flottára vonatkozó rendelését, így a hosszabb, 12 kocsis egységekből 100-at, a rövidebb, 7 kocsis egységekből 19-et kell leszállítania a Siemensnek. Természetesen a hagyományoknak megfelelően a Siemens csak a motoros járműveket építi, a betétkocsik a Bombardier égisze alatt épülnek. A vonatok összeállítása és átadás előtti tesztjei viszont a Siemens saját laboratóriumában, Wegberg-Wildenrathban történnek. A decemberi menetrendváltásra 6 hosszú szerelvény üzembe állítását tervezi a DB a Hamburg–München viszonylaton, ahol a 25 éves ICE 1-es egységeket váltják majd.


Nagybevásárlás a pályaudvaron


Stuttgart | Németország — Az már régóta ismert, hogy Németország számos vasútállomására elmondható, hogy egy pláza, amiben mellesleg vonatok járnak. Az sem újdonság, hogy a Deutsche Bahn egy-egy élelmiszer-lánccal együttműködve találna ki valmailyen akciót. Most azonban mondhatni, hogy szintet léptek: az EDEKA nevű lánccal együttműködve ugyanis az online, az EDEKA oldalán megrendelt élelmiszereket és egyéb termékeket a kiválaszott állomáson vethetjük át, mégpedig egy sok helyről ismert csomagautomatából.
A BahnhofsBox nevű eszközben az EDEKA húsárúkat, felvágottakat, gyümölcsöket, zöldségeket, tejtermékeket, gyümölcsöket és zöldségeket, készételeket, konzerveket és mélyhűtött, valamint takarítószereket és drogéiai termékeket árukat szállít – korhatáros termékeket, így alkoholos italokat és dohánytermékeket nem. A BahnhofsBox-projekt egyelőre csak a stuttgarti főpályaudvaron és május 4-étől a berlini Ostbahnhofon érhető el, de a tapasztalatok függvényében szeretné a DB bővíteni a hálózatot. Részletek a projektről a www.bahnhofsbox.de címen olvashatók.


Összeállította: Adorján Péter, Magyarics Zoltán, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.