2017. 05. 25.

Keleti helyett Kelenföld – újratöltve

Újabb fázisához érkezett a Keleti pályaudvaron végzett „vágánykapirgálás”, ami miatt az elővárosi vonatok utasai persze ismét a rövidebbet húzzák: a gödöllői és a hétköznapi sülysápi vonatok csak Kőbánya felsőig jártak és a nagykátai vonatok a Keleti helyett Kelenföldre lettek terelve – az utazóközönség nem kis bosszúságára. Hogy ne csak a vak világba beszéljünk, szúrópróbaként kiválasztottunk pár vonatot és megnéztük, mi a helyzet a végeken?



Május 25-éig tart a Keleti pályaudvar térségében közlekedő elővárosi vonatokat érintő újabb pályakapacitás-korlátozás. A hírek szerint a pályaudvar I-III. vágánya nem használható ebben az időszakban, ami miatt a már mondhatni szokásos forgatókönyvet vette elő a MÁV-csoport: az elővárosi utasok és a dunántúli járatokat választók már megint új helyen kereshetik a vonataikat.
Tegyük hozzá: a Dél Összekötő Vasúi hídon is végeznek korlátozásokkal járó munkákat, így érhető, hogy a dunántúli (soproni, szombathelyi) IC-ket a Délibe terelte a MÁV, ám az már közel sem ilyen egyértelműen jó döntés, hogy a 80a és a 120a vonalak elővárosi forgalmába is belerondítottak. A vágányzári rend szerint ugyanis a csak hétköznap közlekedő („óra 20-as”) sülysápi vonatok Kőbánya felsőről fordultak, ahogy a gödöllői helyi vonatok is. A nagykátai vonatok, amelyek reggel az ingázók nagy többségét hordják be a budapesti elővárosból, Kelenföldre mentek, ahogy a délutáni gyorsított nagykátai (szolnoki) vonatokat is innen indított a MÁV-START. A Kőbánya felső és Keleti pályaudvar közötti helyi forgalomra a néhány megállított gyorsvonat mellett a megmaradt elővárosi vonatokat ajánlották. A vágányzári menetrend itt érhető el.
Nem mellesleg, a szakmabeli hírek szerint a Keleti pályaudvaron a mostani kapacitáskorlátozást már nem indokolta semmi. Történt ugyanis, hogy a „nagy MÁV-nál” megállapodás született a béremelésről, ám ebből a karbantartást végző MÁV FKG Kft. hogy, hogy nem, kimaradt. Ők persze joggal horgadtak fel, majd végül mégis megkapták a kért béremelést – cserében a pályafelújítási keretből is húztak le ezt-azt. Így hát a három vágányt érintő korlátozás tulajdonképpen csak látszatmunka maradt, mert hát ugye a vágányzár már meg lett rendelve és különben is, miért visszakoznánk? Olvasóink aligha találják ki, hogy ki húzta ezúttal is a rövidebbet: nem hiszik el, az utasok!

Kelenföldön az aluljáróban lévő táblákra nem fértek fel a nagykátai (szolnoki) G60-as vonatok, csak a peronoknál lévő kijelzők jelezték a vonatok indulását. Vajon szándékos szabotázs vagy csak trehányság eredménye mindez?

A vonatok indulása előtt fél órával már beállításra kerültek a 15. vágányra – a jobb győri átmenőn pihenő vonatok sok vizet nem zavartak, mert pont a jobb vágányon végezték a Déli Összekötő Vasúti hídon a kapacitáskorlátozással járó munkákat. A 16-18. vágányokon pedig a következő nagykátai vonatok sorakoztak – a tűző napon a posta-Bhv-k természetesen felhúzott ablakkal álltak itt, hogy nehogy elfelejtse az utas: „Fecske” helyett inkább „napon érlelt Dögkeselyű” az, amivel utazik...

Egy ugrás Ferencvárosba: itt a székesfehérvári vonal Dunán átkelő járatait áldozták be és vágták el Kelenföldnél. Így a csúcsidőszakban Pestről Budára alig lehetett átjutni vonattal, cserében az ellenkező irányban is hasonló volt a helyzet. A dunai kapcsolat nem számít?

Fogynak, fogyogatnak a vonatok Kelenföldön...

A Keletibe vezető vágányok melletti kihúzó érintésével álltak peron mellé a szerelvények Kelenföldön

Ritka látványosság ennyi „Fecske” a budai oldalon...

A Dunán átívelő híd vágányai is igénylik a cserét, emiatt csak a híd déli szerkezete volt járható, ami Ferencváros és Kelenföld között csak egyvágányú közlekedést tett lehetővé, komoly kapacitáskorlátozással egyetemben

Újabb ugrás: Kőbánya felsőn majdnem olyan élet volt, mint amikor még működött Budapest-Józsefváros: a III. és a IV. vágányon elővárosi ingavonatok várták az utasokat, ami meglehetősen szokatlan helyzet errefelé

Indulásra várva... A Keleti felé gyorsvonatokkal vagy a többi elővárosi vonattal lehetett továbbutazni
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

1 megjegyzés:

  1. Nem igaz, egy egész vágánykeresztet kiszedtek és ezzel a védőváltók nem voltak meg a vágányútbeállításhoz,tolatási és vonatmozgások elkülönítésében! Egyszerűen csak arról volt szó hogy a korlátozott mozgásteret nem akarták még tovább szűkíteni egy esetleges zavarral, ami miatt tényleg ellehetetlenült volna a vasúti közlekedés.

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.