2017. 10. 30.

Tervezett ütközéssel állítottak meg egy szerelvényt Ausztriában

Két személyvonati szerelvény ütközött össze Haiding állomásán hétfő kora délután. A szerencsés kimenetelű baleset tervezett volt, ugyanis egy elszabadult vonatot kellett megállítani. A balesetben senki sem sérült meg.





Az ÖBB egyik CityShuttle ingavonata Neumarkt-Kallham állomásról szabadult, miután valószínűsíthetően elfelejtették befékezni. A szerelvény elgurulásáról szerencsére azonnal értesült az ÖBB, rögtön értesítették a rendőrséget és a tűzoltóságot, akik igyekeztek a vasúti átkelők biztosításában is segíteni. A két állomás közötti távolság 22 kilométer, így az elszabadult szerelvény igen nagy utat tett meg, mire sikerült megállítani.

(fotók: fotokerschi)

A megoldást egy Desiro motorvonat adta, amely személyvonatként érkezett Linz felől. Az utasokat Haiding állomáson evakuálták a szerelvényből, majd az érkező elszabadult vonatot arra a vágányra irányították, ahol a Desiro is állt. A balesetben ennek köszönhetően senki sem sérült meg, az elszabadult szerelvényt is sikerült megállítani, azonban az anyagi kár jelentős. 


A Wels és Neumarkt-Kallham közötti vasútvonalon az ÖBB információi szerint hétfő estig a vonatközlekedés csak részlegesen volt lehetséges, így nagyjából 10-15 perces késésekre kellett számítani az erre utazóknak. Másnap üzemkezdettől helyreállt a forgalom.

Berky Dénes

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.