2018. 01. 19.

Vágányzár a négyzeten – vagyis a hídon

Prágában pályafelújítással kezdődik a 2018-as év, bár nem egészen így tervezte a DPP. Mindazonáltal a libeňi hídhoz, úgy tűnik, mindenképpen hozzá kell nyúlni, így hirtelen azt is le kellett zárni nem csak a villamosok, hanem a gyalogosok elől is.




Pályafelújítással indult a 2018-as év a cseh fővárosban, a Palmovka metróállomástól északi irányba, a Zenkolva utcán egészen Bulovka megállóhelyig tartó vágányzár január 3-án kezdődött és előreláthatólag május végéig tart. Ennek kapcsán érdekesség, hogy Bulovka megállóhelynél hurok hiányában egy egyszerű vágánykapcsolaton fognak vissza a villamosok Sídliště Ďáblice felé, ami Prágában ritkaságszámba megy, sőt egész Csehországban kevés helyen van (hozzánk legközelebb például a brno-i 8-as villamos). A felújítás idejére bevezetett ideiglenes, 30-as jelzésű viszonylaton ennek megfelelően a város egyetlen kétirányú típusa, a Miskolcról is ismerős, de korszerűsített és alacsonypadlós középrésszel ellátott KT8D5.RN2P típus közlekedik.

A prágai aduász, a KT8D5.RN2P típus képviselője, a 9088-as pályaszámú kocsi fordul ezen a képen a libeňi híd felé még 2017 májusában a Palmovkánál – ma ebben az irányban és a kép jobb oldalán, észak felé vezető irányban sem közlekedhetnek a villamosok
(fotó: Halász Péter)

Január 19-ére, péntekre virradóan azonban újabb szakasz esett ki a forgalomból. Pontosan egy hónapja írtunk a troja-i gyaloghíd Moldvába zuhanásáról: akkor kezdték meg a többi híd vizsgálatát, hogy még egy baleset ne történhessen. A vizsgálatok során megállapításra került, hogy a Libeňský most is meglehetősen rossz állapotban van, így azon a forgalmat közúti- és a villamosforgalmat 2018. január 19-én üzemkezdettel határozatlan időre leállították.

A villamoshálózat január 19-étől, a libeňi híd lezárásától érvényes változata
(grafika: PID)

A haváriahelyzetre való tekintettel létrehoztak egy zöld számot, ahol mindig a legfrissebb információkkal állnak az érdeklődők rendelkezésére. Addig is kíváncsian várjuk a folytatást, hiszen korábban a Hlávkův most is felkerült arra a listára, amelyen a lezárásra kerülő hidak voltak, most pedig további két villamosviszonylat és a közúti forgalom is plusz teherként hárul rá.

Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.